Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)

5. szám - Ismertetések - Kornis Gyula: A lelki élet t. Szelényi Ödöntől - Szemere Samu: Giordano Bruno. Szelényi Ödöntől

Ismertetések. Kornis Gyula: A lelki élet. I. kötet. Budapest, 1917. 391 lap. Az előttünk fekvő nagyarányú műről nem szándékszunk ezúttal végleges Ítéletet mondani, mert csak első része jelent meg, de fel akarjuk hívni a figyelmet rá. Már az első kötet is fölkelti bennünk azt a gondolatot, hogy ezzel a müvei megkaptuk azt, amit oly régóta vártunk : a tudomány mai színvonalán álló, de élvezetes formában előadott lélektani kézikönyvet. Főiskolai hallgatóink és műveltebb közönségünk már régóta érezte a hiányát egy ilyen könyvnek, mely most végre magyar nyelven napvilágot látott. Aki pedig ismerte Kornis Gyula közkézen forgó kitűnő iskolai könyvét, régen tőle várta e mü megirását. Benne a tudósfilozófus, mint lépten-nyomon láthatjuk, hosszas, alapos tanulmányozás és fáradságos elmélkedésnek eredményeit rakta le. Az I. kötet, mely főleg az érzettannal foglalkozik, még a következő érdekes fejezeteket is tartalmazza : a bevezetésben a lelki élet vizsgálatának akadályait és inditó okait; a pszichológia helyét a filozófia keretében, a lelki jelenségek általános sajátságait, a tudat kérdését, a psichologia feladatát, a lelki élet vizsgálatának módszereit és irányait és a lelki jelenségek osztályozását. Az első kötet valóban a legnagyobb mértékben kelti föl várakozásunkat a fojytatása iránt. Szelényi Ödön. Szemere Samu: Giordano Bruno. Budapest, 1917 391 lap. A renaissance kor nagy gondolkodójának és vértanujának első magyar életrajza a kényesebb igényeket is kielégíti. A szerző nemcsak választott hősének a lelkébe és gondolatvilágába hatolt be mélyen, hanem a Brunoirodalomban való teljes otthonosságot, széles kultúrtörténeti és filozófiatörténeti tájékozottsággal köti össze és vonzó előadása még hozzájárul ahhoz, hogy a testes kötetet elejétől végig feszült figyelemmel olvassuk. A mü logikusan 3 részre oszlik. Szerző először a renaissance kultúrájának és filozófiájának általános jellemzését adja, majd részletesen ismerteti Bruno viszontagságos életét, arra törekedve, hogy néhány eddig homályos pontot is kellő világításba helyezzen. A szerző fejtegetéseit itt is csak helyesléssel kísérelhetjük. Csak arról az egyről nem tudott bennünket meggyőzni, hogy a velencei törvényszék előtt Bruno nem a „kettős igazság" tanára támaszkodott védekezésében. Ennek lényege tudvalevőleg az, hogy theologia és filozófia megállhatnak egymás mellett, ha ellentétes tételeket állítanak is fel. Mikor pedig Bruno vallatása közben azt mondta, hogy ő mindig csak ,filo-