Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)
Dr. Szelényi Ödöntől: Egy érdemes régi magyarhoni pedagogo. teologus
52 Lic. dr. Szelényi Ödön. élet szempontjából tekintjük, akkor megtaláljuk a vezércsillagot, mely az élet labirintikus útjain elvezet és akkor a halál nem ellenségünknek, de barátunknak tetszik, mert örökre megszabadít az élet gyötrelmeitől. Azért nem kell azokon sajnálkoznunk, akik az Istenhez megtértek, mielőtt nemes fáradozásuk gyümölcseit elnyerhették volna, mert ama más világon bőséges kárpótlást nyernek és így az isteni bölcsesség rájuk nézve igazolva van. Nehezebb az isteni jóság és bölcsesség igazolása ott, mikor egészen ifjú, nagy reményre jogosító egyének halnak el idő előtt. Talán nem akarta a gondviselés, hogy a mú befejeztessék, vagy a világ nem érett meg azon tökéletesség számára, melyet az elhúnyt emberbarát neki szánt? De hiszen nem is tekinthetjük át mindenben az isteni gondviselés menetét. Egyébként Jézus rövid és mégis sikeres életéből is lehet következtetést vonni hasonló esetekre. És mindenkép megvigasztalhat a viszont átás reménye, ha nem képzeljük el túlérzékinek. Isten a szeretet és ő meg nem szomoríthat a nélkül, hogy bőségesen meg ne örvendeztessen utóbb. — Az 1832-iki karácsonyi ünnepen (Luk. 2, 1— 14.) azon békességről szólt, melyet Jézus hozott nekünk, tekintetlel a külső viszonyokra és tekintettel az ember belsejére. Van azonban ezeknél pozitivebb beszédje is, (pl. Busstagpredigt 1833. kézirat)' melyben a keresztre feszített Krisztus azon érdeméről elmélkedik, mely által üdvösségünket megszerezte. Igyekeznünk kell ebbeli ismereteinket helyesbíteni és akkor érdemének elismerése mindig melegebb, tisztább és áldásosabb lesz reánk nézve. Érdekes az 1,833. év virágvasárnapján tartott úrvacsorai beszédje is, (kézirat) melyben kiemeli (1 Kor. 11, 23—28 alapján), hogy Jézus akarata az volt, hogy az úrvacsora a vele való közösségünknek örök időkre szóló emléke legyen; az úrvacsorához való járulás pedig' kötelesség, melyre a keresztyén embert hálájának az érzelme készteti. A keresztyén ember szent kötelessége, hogy az Ur vacsorájában résztvegyen, mely alkalmas arra, hogy a Jézusról és az ő érdemeiről való megemlékezést fölélessze. A ker. vallás végcélja, hogy az embert az igazsághoz és erényhez elvezesse. Erre szolgálnak a különböző vallásos intézmények és cselekmények, de kivált az úrvacsorának méltó élvezete. - Megemlítendők még a 1831 év böjtjében tartott elmélkedései, melyek a halál és halhatatlanság kérdésével foglalkoznak. Bennök különösen a halálfélelemtői óv, a bibliai textus itt hiányzik. — Alkalmi beszédei közül kettőt említünk, illetőleg hármat. 1 Kettő irányánál fogva ma nem nagyon rokonszenvesen érint, amennyiben az ú. n. szent szövetséget ismerteti és magaszta'ja (Reden zur Beförderung richtiger Ansichten über die erhabenen Zwecke des heiligen Fürsten1 Az első beszéd textusa Luk. 2. 25. Csak arra jó, hogy L. kifejtse miszerint a Jézus név a Megváltó szüleit a legszebb reményekre jogosította napjaink ilyen eseménye, mely a legszebb reményeket kelti fel. a fejedelmek szövetsége.
