Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)
Br. Podmaniczky Páltól: A ker. kultusz lényegének kifejtése valláspszichológiai és dogmatikai alapon (Befejező közlemény.)
24 Báró Podmaniezky Pál. jességében elismeri, megteremti annak a lehetőségét, hogy megbocsátva és megkegyelmezve közösségbe léphessen az emberrel. A míg ugyanis így egyrészt minden akarati közösséget megtagad a sátánnal és a világgal s ez által győzedelmeskedik fölötte, addig másrészt teljes akarattal vállalja a közösséget a bűnös emberrel s ezért elhagyja Isten s betelik rajta Isten igazsága, hogy Isten az ellene lázadt emberrel szembefordul s halállal sújtja. Vagyis Jézus halála helyettesítő elégtétel. Jézus mint az emberiség helyettese áll Isten előtt s helyt áll bűnéért. így lesz Krisztussá, a ki végbeviszi a kiengesztelést, békességet szerezvén Isten és ember között. Isten benne megbocsát s így ő is bűnük megbocsátva hívhatja a bűnösöket. Az új szövetség, a kegyelem szövetsége áll már. Az δ vére a váltságpénz. A bűn és halál által megkötözöttek felszabadulnak általa. így a kereszt mind Istennek a bűnöst föltétlen érvényű törvénye alapján összetörő haragját, mind a kegye lemben megnyilvánuló bűntörlő és megigazító szeretetét elénk tárja 1. A megfeszített Jézus azonban föltámadott 1. Krisztusi tiszte nem ért véget halálával. Ennek döntő fontossága van a kegyelem felől való bizonyosság számára. Mivel a Krisztus föltámadott és él, bűntörlő és Istennel egyesítő közössége nyitva van mindenkor és mindenek számára, tehát örök. Kegyelme a bűn minden következményét, a halált is eltávolítja Isten és ember közül s az embert mindörökre egyesíti Istennel. Jézus feltámadása után a mennybe ment ugyan, de Istennel való egységéből következik, hogy a mint Isten a mennyben „trónol" és mégis mindenütt jelen van, úgy Jézus is az Atya „jobbján" ül mint közbenjáró ott is teljesíti krisztusi tisztét s teljes mindenüttjelenvalóságával fogva mégis oly valóságos és teljes közösségben van az övéivel, hogy életfolyamataik egybe torkolnak: ő bennük él, ők benne\ 1 Az itt kifejtett váltságelméletnek a dogmatörténeti fejlődéshez, főleg pedig az Anselmus-féle elmélethez való viszonyára nézve I. Schlatter i. m. 327-0. Mi egyrészt Anselmus rationalismusától, másrészt a váltságnak pusztán negativ momentumát kiemelő egyoldalúságától óvakodunk. — Schleiermachernél a váltság objektiv ténye teljesen háttérbe szorul. Jézus fölvesz bennünket istentudata eröteljességébe: ez a megváltás (Der christl. Glaube. 11. 79-o.). Fölvesz bennünket zavartalan üdvössége közösségébe: ez a kiengesztelés (i. m. II. 86-0.). A helyettesítő elégtétel tanával szemben fejti ki álláspontját i. m. II 107-Ο. L. különben még Schlatter i. m. 323-0. 2 Schlatter i. m. 334-n, 365-0. 3 Itt újra utalunk Rocholl „Die Realpräsenz" cz. már idézett művének már idézett fejezeteire. Megállapításait majd nem teljesen elfogadhatóknak ítéljük. Hogy mégis miért nem vesszük föl őket dogmatikai fejtegetéseinkbe, ennek elvi oka van. Szerintünk a dogma közös bizonyosság. Ezért jellemvonása a közösség minden tagja számára való hozzáférhetőség. A speculativ theologiai gondolkodás jogosultságát viszont elismerjük. Speculativ theologiára, a mely a szent írás és a dogma alapján épít tovább a bölcselet adta eszközökkel, ép oly szüségünk van, mint pl. valláspsychologiára. Megállapításait elfogadhatjuk, de nem mint dogmákat. Idővel dogmává lehetnek, de ma még nem azok. A mi — |amesszel szólva = „overbelief", még nem lehet dogma L. Schlatter i. m. 13-o, u. a. Briefe über d. christl. Dogma. 28-o.
