Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

Könyvismertelés - Révész J.: Bod P. mint történetíró. Dr. Magyar Győzőtől

210 Könyvismertetés. 210 történetírói munkásságát tette tanulmány tárgyává, hanem első sorban azáltal, hogy bár nemcsak feldolgozó, hanem kutató munkát is kellett végeznie — valóban kiválót nyújtott. Alakilag úgy, mint tartalmilag jeles, mintaszerű értekezés ez, mely szerzőjének széles látóköréről és mélyreható, alapos tanulmányairól tanúskodik. Hellyel-közzel talán túlságos tömör szerkezetű s nein épen könnyű olvasmány, de kellő elmélyedés mellett mindenütt jól megérthető. Főjellemvonása a rendszereség és alaposság. Tárgyát minden oldalról tanulmányozza, vizsgálja és bemutatja. Legelső tette, hogy kijelöli azokat a szempontokat, amelyek szerint akarja megismertetni Bodot, mint történetírót, Az első, hogy vizsgálja történelmi felfogását, másodszor anyaggyiijtő és kritikai munkáját s harmadszor feldolgozó munkáját. Az első és legrészletesebb fejezete valóban mindenre kiterjedő figyelemmel megismerteti írónknak a történelem lényegét és feladatait illető nézeteit. Általános nézetei alapján történetírását a tanító pragmatizmus történetírásának mondja. Azután méltatja vallásos világnézetének hatásá't s kimutatja, hogy mély vallásossága dacára sem él vissza hitével a tudomány rovására. De aztán külön pontban szól az egyházi és hitelvi álláspont hatásáról és itt teljes tárgyilagossággal mutat rá arra a református egyházi és hitvallási szempont javára érvényesülő polemikus és apologetikus érve, mely Bod történetírásának legerősebb bélyege. Ahol csak lehet, mindenütt támadja nemcsak a katholikusokat, hanem az unitáriusokat is. Különben nem tud Bod tárgyilagos lenni az evangélikusokkal szemben sem, sőt mi több, saját egyházának más theologiai irányzataival szemben sem. A felvilágosodás irodalmát is elitéli, mert „a Filozófusok az eretnekeknek nagy Atyjaik." Szeizőnk helyesen nem is késik megróni Bod erős felekezeti elfogultságát, de másrészt tudja róla, hogy „egyházának és korának i^azi neveltje." Aztán rátér a hazaszeretet hatására. A vallásosság mellett ez a másik legerősebb mozgató ereje és meghatározó bélyege. Ugyan „az hazánk históriájának vizsgálását," csak „gyönyörűség-" képen, mintegy mellékesen űzte, de Révész kimutatja, hogy ezen a téren sokkal több eredménnyel és hatással dolgozott. Híres Magyarj Athenása „az író viszonyaihoz képest kiválóan sikerült és épenséggel nem túlzó apológiája a magyarság szellemi képességének." Révész maga is Bod írói egyéniségének ezt az oldalát méltatja leglelkesebben, de azért itt sem habozik rámutatni, elfogultságból folyó kisebb hibáira. Különösen kiálló túlzásokra ragadja politikai pártállása. Mint erős Habsburg-párti kurucvér létére! Lipótot a „gloriosae memoríae" Rákócit ellenben a „lázító" jelzővel ruházza fel. De szerzőnk szeme nemcsak az elfogultság jeleinek felfedezésében éles, hanem kellő megértéssel tudja érzékeltetni az az erényeket is. Azért külön tárgyalja a kvilsö hatások után az