Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)
Dr. Szlávik Mátyástól: A hit és erkölcstan egymáshoz való viszonya
180 Dr. Szlávik Mátyás. pontból fogja fel. I)e találóan mondja Martensen, hogy a hit- és erkölcstannak elkülönített tárgyalása mellett is a két tudomány közötti különbség mégis csak viszonylagos jellegű. A hittan ugyanis ethikai jellegű, mert oly személyes Istennek kijelentését tanítja, ki az embernek szabad, tehát erkölcsi személyiségéhez intézi a maga üdv- é kegyelemtényeit s viszont az ethika dogmatikai jellegű, mert oly szabad személyes akaratéletről beszél, amelyet a hitben, mint az Istentől való függésünkben éljiik át. Az Istentől való függőségi viszonyunk pedig Schleiermacher szép szava szerint a ker. ember tapasztalati életében a legnagyobb szabadság viszonyává dicsőül. Legújabban Pachali lelkész vetette fel a kérdést „Dogmatik und Ethik" cimfi tanulmányában a Theol. Studien und Kritiken 1915. évfolyamának hasábjain, hogy még az ujabb rendszeres theol. irodalomban is vitatják az ethika és a dogmatika együttes tárgyalását. így Hiiring, bár két külön önálló munkában irta meg „a ker. hit" s „a ker. élet" rendszerét, mégis azt hangsúlyozza, hogy csak külső célszerűségi okok szólanak annak elkülönítése mellett, ami valójában önálló egészet képez (Das christl. Leben, 1907. 9. 1.). Még határozottabban nyilatkozott az egyesítés mellett Wernle „Einführung in das theol. Studium" 2. kiad. 1911,269.1. című művében, ki csakis a 2 studium tárgyi gazdagságában lát „némi gyakorlati jogosultságot" az elkülönített tárgyalás mellett, sőt az egész ker. tananyag egyesített tárgyalásának szerinte „valódi evangéliumi értelme van". És Wobbermin „Die religionspsychol. Methode in Religionswissenschaft und Theologie" 1913. c. művében úgy találja, hogy „a dogmatika és ethika elkülönített tárgyalása csak padagógiai célszerűségi szempontokkal igazolható...". Mert hát „a ker. erkölcsi ielfogások a hit által feltételezettek (glaubensmässig bedingt), sőt maguk is tagjai a ker. hitbeli meggyőződésnek". Ezzel szemben pedagógiai akad. előadási szempontok által is vezéreltetve, az egész ker. ismeretnek bár egységes, de mégis elkülönített tárgyalását vitatja Kühler „Die Wissenschaft der christl. Lehre" 3. kiad. 1905, továbbá Wemit „Das System der christl. Lehre" 1907 és Schlatter „Das christl. Dogma" 1911 c. müvében. Ε három iió közül az egyes tanágaknak az egyesítése még leglazább Kühler-nél, ki művében elkülönítve tárgyalja „a ker. apologetikát", „evang. dogmatikát" és a „theol. ethikát", amelynek elseje ismerteti a megigaztilás hitének előfeltételeit, másik annak tárgyát és harmadika annak gyakorlati megvalósítását, úgy hogy a mű hosszabb enciklopédiái természetű bevezetésétől eltekintve, Frank ismeretes hármas theol. „rendszerének" pendant-jaként bátran külön önálló 3 kötetben jelenhetett volna meg az irodalomban. Ezzel szemben Schlatter a dogmatika és az ethika összetartozásáról azt írja: „Hitvallásunkhoz az Isten müvéről szóló fejtegetéseink ép úgy tartoznak, mint a mi hivatásunkról szólók..