Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)
Tarczay Andortól: A sziddimvölgyi csata
154 Tarczay Andor. II. A Gen. 14. szakaszának két első verse határozott tudósítást közöl egy nagy hadi mozgósításról s be is mutatja a mindkét párton lévő és a csatában résztvevő királyokat. Az első versben felemlítetteket előadásom első részében már megismertük, az elami főkirályt és vazallusait: Babel, Larsa és a Gu nép királyát. Hogy a szöveg nem tartja meg ezt a sorrendet, hogy a leigázott bábeli vazallus királyt, továbbá Ellasar királyát ura, az elami főkirály elé állítja, nem róható fel hibának Hogy az első hely a helyzet tényleges urát, az elami főkirályt illette meg, azt a szöveg maga is a 9-ik versben részben helyrehozza, az elami főkirályt ott tényleg az első helyre teszi, de hogy a szöveg szerzője tudta is, hogy Elam királya volt a hadjárat fővezére és a vele levő királyoknak főkirálya, arról egyéb megjegyzéseiből is meggyőződhetünk (5. és 17. v.), hol csakis a főkirályt nevezi névszerint, csakis róla mondja, hogy „azért eljőve", míg a többi vazallust csak összefoglalva említi, mondván: „kik ő vele valának"; valamint XIV. 4 alatt is világosan van hangsúlyozva, hogy az ott felsorolt 5 kanaáni király alattvalói voltak s hogy ellene lázadtak fel. Az elami Kedorlaomer tehát a szövegben mint egy nagy birodalom főkírályá szerepel, kinek hatalma alatt több király állott, kiket seregestül kiparancsolt a háborúba, továbbá, hogy még 5 kanaáni király is tartozott neki hűbérrel. Világosan mondja, hogy ezt az adót 12 éven át fizették, de most a függőség 13-ik évében azt megtagadták. Azért indított Kedor Lagomar a 14-ik évben háborút ellenök. Képzelhetni, hogy egy olyan, az akkori időben rendkívül nagyszámú sereg felvonulása mily ijesztő hatást gyakorolhatott Északarábia nomád törzseire s mennyire siethettek azok egy ilyen, még sohasem látott katonai felvonulással szemben, sátraikat felszedni és kitérni, amerre csak lehetett, Arábia belsejébe. Az arabs-syr fensik beduin törzseinek pedig ily, szinte futásszerű kitörése, oly hullámzásba hozhatta a nagy félsziget összes népeit, hogy ama mozgás rezgései elhatottak a félszigetet környező tengerek legtávolabbi partjáig. Ezen hatalmas felkészülődés azonban sok tekintetben nincs eléggé megindokolva a kanaáni királyok elpártolásával és adó megtagadásával. Kellett-e valóban a hűbéri viszonyát megtagadó 5 kanaáni kis király megfékezésére ily rendkívüli nagy haderő felvonulása? Nem volt-e egyéb fontosabb oka erre az elami királynak? És nem feltűnő-e továbbá az is, hogy az elami király összes keleti vazallusait útnak indította s hogy, mivel neki is mennie kellett, egyet sem mert otthon hagyni? B'zony, más titkos, a szövegben be nem vallott terve lehetett Kudur Laomernek, midőn a maga kusita ezredein kívül nemcsak Iri-akut, továbbá Sin-Muballit, de még a kicsiny Gu ország királyát is magával vitte a távoli Kanaánba?
