Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"

A genfi „Réveil". 125 s az egyházba való beleszületés gondolata támadójának tűnik föl — ugyanakkor a legszigorúbb egyházi és dogmatikus tekintélyalapot hirdeti. Igaz, hogy ez az egyházi Individualismus csak visszahatás volt a Nemzeti Egyház egyházi önkényével szemben s nem kevésbbé az volt a dogmatikus tekintély követelése is a dogmatikai lágymelegséggel (latitudinarismus) szemben — hanem azért Frommelnek mégis csak igaza van, amidőn így ítél : „Az 1820-iki Réveil, természetes visszahatást támasztva a XVIII. századbeli deismus ellen, amely beférkőzött protestáns egyházainkba is és szellemi erejöket különös mértékben apasztotéa, erősen hangsúlyozta az üdv munkájában az isteni elemet. Azelőtt túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítottak az ember szabad elhatározásának — most ezt nem lehetett máskép ellensúlyozni, mint csak az isteni akarat éles kiemelésével. De, mint ilyen esetekben rendesen meg szokott történni, ez a kiemelés is átcsapott a kellő határokon. Azon a címen, hogy a reformátorok tanításához térnek vissza, tulajdonképen azok közvetetlen tanítványainak a theologiáját karolták föl, és ez a XVII. századbeli orthodox Scholastika, amelyet a Réveil felülvizsgálat és majdnem minden korlátozás nélkül fogadott el, egyszerre zúdított oda a hivők elé egy igen gazdag és igen logikus keresztyén tanrendszert, amelynek a további feldolgozásától azonban ők maguk teljességgel el voltak zárva — és amelynek igazságáról tilos volt meggyőződést szerezniük. „E rendszer megkülönböztető vonása — folytatja Frommel — az intellectualismus vala. A keresztyénség nagy tényei nem voltak benne többé történelmi és erkölcsi valóságok : átalakultak észszerűen kifejthető dogmákká. S maguk e dogmák is, miután erőszakkal leszakíttattak történelmi talajukról, alig tudták benne megtalálni kapcsolódó pontjaikat s tulajdonképen elvont törvénytár lett belőlök, amelynek egységesítő, magyarázó és alkalmazó elveit egyképen egy jogászi dialektika szolgáltatta. Ez épület orma és koronája a jogi elégtétel és a helyettes kiengesztelés által megszerzett egyéni üdv vala, alapköve pedig az Irás egyedűlvaló tekintélye."

1 Mi azonban azt hiszük, döntő érvénnyel még sincs jogunk a Réveil dogmatikájára az intellectualismus bélyegét ütni. Iga.z, hogy a Maian tanainak ez volt az uralkodó szempontjuk, viszont azonban emellett épúgy megtalálható a Réveilben egy igen erőteljesen érvényesülő mystikus elem is, amely a megfeszített Krisztus szemlélésében jut kifejezésre. Épígy nagyon ingatag talajra jutunk akkor is, amikor antinomismussal vádoljuk a Réveilt. Igaz, hogy ez mind elméletileg, mind gyakorlatilag az egyik természetes következménye volt a hit által való megigazulás túlságba menő hangsúlyozásának. De ne felejtsük másrészt, hogy a Réveilhez lényegesen hozzátartozott a gyakorlati kegyesség is. ' Frommel I. m. 503. 1.