Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"

A genfi „Réveil." 119 nyerték. Még csak nem is gyanították, hogy a tények és tudományos fogalmazások, a bibliai theologia és históriai dogmatika között különbség van. Ha már egyszer idejutottak, egy kis erőfeszítéssel könnyű volt bezárni a bűvös kört, melynek mindörökké meg kellett védnie az orthodoxiát és biztosítania az egyház jövőjét: kieszelték a teljes inspiratio tanát a csalhatatlan kánonéval együtt. A katholicizmustól örökölt tekintély-fogalom befejezte evolutióját: azt hitték, hogy mindent megmentettek, — valójában mindent elvesztettek." Ezek a sorok világosan mutatják, hogy a Réveil, mely az indívidualismus és a személyes megtérés jelszavát állította szembe a XIII. század rationalis supranaturalismusával, dogmatikailag önmagával a legnagyobb ellenmondásba került, mikor a Szentírás betűszerinti tekintélyét hangoztatta. A Calvin utáni, XVII. századbeli orthodoxia is itt feneklett pieg: római pápa helyett papirpápát csinált magának. „Az egyház létezik vagy nem létezik, aszerint, amint imádják vagy nem imádják benne azt, akit Isten minden angyalai imádnak az égben; aszerint, amint benne Isten Jézus Krisztus, vagy nem Isten! És az egyház áll vagy esik (a nagy Luther szavával élve), aszerint, amint hirdetik, vagy nem hirdetik benne, hogy a bűnös embert a kegyelem menti meg, ha hisz a kereszt vérének hatóerejében; hogy „ez nem tőlünk jön"; hogy „ez Isten adománya !" — Hic est, — hic est articulus stantis aut cadentis EcctesiaeF — ilyen abszolút formában fejezi ki Gaussen a Réveil dogmatikájának középpontját: Jézus istenségéről és váltsághaláláról való tanát a Compagnie-hez intézett levelében.

1 — Guers ugyanennek a gondolatnak ilyen formát ad Empaytaz röpirata alkalmából, mely tudvalevőleg 1817-ben jelent meg: „A Bibliában minden összefüggésben van egymással: ha Jézus Krisztus nem Isten, úgy az értelmi és erkölcsi teremtés közös törvényének alá van vetve; akkor engedelmeskednie kell és engedelmességének csak önmagára nézve van értéke ; akkor nem tudja azt másokra átruházni és megigazítani őket a vérében való hit által (Róm. 5

9); tagadni Krisztus istenségét annyi, mint lerombolni tényleg a Jézus Krisztus által való üdvöt. Ez a keresztyénség fundamentuma."

2 Mindkét nyilatkozat, a Réveil két különböző korából véve Krisztus istenségének ilyetén hangsúlyozásával egyúttal vádat foglal magában a nemzeti egyház ellen, mely Krisztus istenségét nem tanítja többé, mely tehát arminianus, socinianus, arianus. A Réveil kezdetén theologiailag Empaytaz formulázza először e vádakat többször említett röpiratában, de máskülönben ezzel az ítélettel nem ő az első. Diderot Encyclopaediájának Genéve-ről 1 Lettres de M. le Pasteur Gaussen á la vénérable Conipagnie des Pasteurs de Genéve, 1831, p. XIV--XV. 3 Guers, i. m. p. 74.