Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Zoványi Jenőtől: A protestantizmus továbbterjedése és egyházi különválása Erdélyben, Tiszántúl és a hódoltságban. (1542—1556)

A Protestantismus továbbterjedése és egyházi különválása. 251 Az a körülmény, hogy Kolozsvár és Marosvásárhely reformáltatási folyamatának egyes nevezetes mozzanatairól csupán egy-egy összetűzésből kifolyólag nyerhetünk hiteles képet, igazolttá teszi azt a föltevést, hogy a többi, kevésbbé jelentékeny városokban és a köríilöttök fekvő falvakban hasonlóképen jókora elterjedést vehetett már ez időig a reformáció, csakhogy a legtöbb helyen egyáltalában nein idézve fel viharokat. Ezeket illetően mindössze annyit tudunk még a részletekből az előbb itt-ott előadottakon kivül, hogy 1554. táján Dézsen is megtisztították a templomokat a katholicismus maradványaitól és magyarul kezdték tartani az istentiszteletet.

1 Mindazáltal még sok más helyről megállapíthatjuk megnevezetten is, hogy a reformációhoz csatlakoztak, amennyiben ugyanis protestánsok voltak a lelkészeik. Ilyenekül a következők fordulnak elő forrásainkban: Dávid Ferenc, Wittenbergből visszatérte után először besztercei iskolaigazgató, 1551-től fogva péterfalvai plébános, 1552 vége tájától Kolozsvár egyházi életének nagyra nőtt munkása, — Aurifaber (Leschinus) Vince, 1554-től muzsnai pap,

2 — Mellembriger Jakab, ugyanezen idő körül szászsebesi pap, — Ramasi Klein Ágost, ki 1552-ben szenteltetett föl Wittenbergben s 1561. elején kacai lelkész és kosdi esperes volt,

3 — Szegedi Lajos,ki régebben Székesfehérvárit reformátorkodott,később bécsi egyetemi tanári állást viselt, 1556-ban pedig már krasznai pap, — Kolozsvári Fodor (Crispus) Bálint tordai, — Kleyn Lőrinc szolnai, Costius Keresztély szászsebesi, István alvinci pap.

4 Rajtok kivül is elég soknak ismeretes a neve, kivált a Wittenbergben fölszenteltek névsorából; ezek közül ebben az időben is aránytalanul sokan jöttek később nyerendő lelkészi állásokra, a szükségeltnél jóval többen állítólag Brassóba és néhányan olyanok is, akik megjelölt helyre készültek vissza hazájokba, de ezek is a legtöbben a reformációnak már korábban meghódított községekbe. Sokkal jelentősebb azonban az az emlékünk, mely 1557. közepe tájáról mutat fel egy csomó papot a lutherismus legtekintélyesebb híveiként, akiknek megelőzőleg vagyis a most tárgyalt időszak vége felé is múlhatatlanul protestánsoknak kellett lenniök, hogy ekkorra már kiemelkedő állást vívhassanak ki magoknak elvtársaik közt. Ekkor ugyanis a következők esperesi minőségben, tehát egyházmegyéik részéről is nyilatkoztak a lutherismus elvei mellett: Fabricius Miklós keresztyénszigeti lelkész a nagyszebeni káptalanból, Mátyás felsőlatini (!) lelkész a besztercei káptalanból, Gergely nagyapoldi lelkész a szászsebesi káptalanból, Alesius Dénes fenesi lelkész a gyalui káptalanból, Macerius Ambrus enyedi lelkész a küküllői esperességből, Hunyadi János teremii lelkész a székelyföldi esperességből, Borzási János magyarborzási _ lelkész a belsőszolnoki esperességből, Mocus Albert borsai lelkész 1 Kádár: i. m. 42. 1. 2 Haner: i. m. 203. 1. — 1557 közepén kétségtelenül ott volt még. 3 Prónay Stromp: i. m. 11. 1. — Teutsch: i. m. II. 57. 1. 4 U. o. 19—20. 1. >