Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)
Könyvismertetés - Duszik Lajostól: Jézussal egy úton
70 Könyvismertetés. 70 kozása — ami az egyházi beszédnek szent tartalmát adja nem lehel ki olyan meleget e beszédek jókora részéből mint amennyi kell, hogy a hatás (a szent hatás —építés) biztonságával merjek szószékre lépni — kezemben e beszédekkel. Két beszédtípus áll előttem egymással szembe e kötet olvasásánál. Mérlegelem őket. Azoknál a régieknél, ha sikerűitek, a forma arányosságot, az írásszerűség, a biblicitás a gondolatoknak erőt és zománcot adott. Valami magasság jellemezte azokat. Ezek? Közelebb jönnek hozzánk. A nyelv, melyen beszélnek, a művelt társalgás, vagy a könyvek nyelve, a gondolatok, melyeket elénk terítenek, testvérlelkek gondolatai, a levegő, melyben e gondolatok élnek, ami szent vágyaink, reményeink, ami napi gondjaink és küzködéseink légköréhez van közel. Amazoknál szépség volt a beszéd szertartásossága, emezeknél közvetlensége. Ezeknek nagy rész beszélgetések, azok beszédek. Ezek az Írás felett elmélkedők, azok belemélyedők az írásba. Az a kérdés: vájjon a modernség, a Mának-beszélés, a korszerűség és az Írásszerűség nem egyesíthető-e? Hiszen az írás szavai nemcsak az antikszerűséget jelentik a beszédben. Többet a többnél. Krisztust! A könnyedség, a saját lábukon járás, a saját szótáruknak és saját gondolattáruknak kihasználása mintha minden prédikátorunknak kiáltaná: kövess. Egyéniek csak mind. Minden üdeségük és szépségük forrása — egyéniességük. Ez a varázsunk. De az egyházi beszédben mi mégis ma és holnap nem annyira egyéniséget keresünk s kivánunk, mint a Krisztus átegyéniesitését, ami szívünkön, szájunkon keresztül az 0 szívének és szájának megnyilatkozását. Ha a magunk egyéniségén át a Krisztust jelentjük és szólaltatjuk meg, elérjük a prédikáció célját: a jobb emberré levést, az újjászületést. Nagy cél ez. Magas ideál. Szinte teljesíthetlen követelmény. Mégis ezt állítjuk fel mértékül. Hogy felosztás van-e, vagy nincs: mellékes. Isten kegyelméből való szónokok mindenkor fognak hatni akár homiletikailag szabályosnak mondott, akár nem szabályos beszédekkel. És viszont nemszónokok is fognak hatni a — szívükkel, a benne élő Krisztussal. Külömben a „felosztásos" beszédek épp azt akarják elérni, amit ezek a felosztás mellőzéssel. Hatást rögzíteni akarnak. Vonzani akarnak. Jó beszédet olvastunk amazok között is, itt is. Miért? Mert a felosztás, az anyagelrendezés a szerző intim művelete, mint az épület építésénél a tervezés. Aki nézi, részletekben gyönyörködik, részletek szépségét viszi emlékűi, az egészben mint egységben legfeljebb a szakember keresi a tervszerűséget. Pillantsunk magunkba. Nagy szélesre szövött beszédekből mit visszünk magunkkal? Jaj volna, ha a — felosztást, abroncsot a koszorúból. Részleteket viszünk, részletekre emlékezünk, részleteket szívunk magunkba. Mintha lelkünk a beszéd fordulataira, mint zene ütemeire épp azoknál a hangoknál rezdülne meg, melyekre épp szüksége van, mint mondani szoktuk, hangolva van. Azokat visszük
