Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Könyvismertetés - D. Dr. Daxer Györgytől: Dr. Kovács J. István, A Kálvinszövetség 1916. évi lelkészi konferenciájának emlékkönyve

2S6 Könyvismertetés. 311 ömleni belőle." (5 o.) „Egyes emberek sajátos munkáiból ujul meg a világ s halad az emberiség a tökéletesedés utján." (65.) A krisztologiaban érdekes, meglepő tant hirdet, mely első hallásra szinte eretnekségnek nevezhető, a mikor t. i. azt mondja az embernek: „Én azt mondom, ha övéi akartok lenni ... ne kövessétek, ne utánozzátok őt. Ne legyetek irott. . . parancsai betűinek szolgájává. Övéi csak akkor lehettek, ha korotok Nazaréti Jézusai vagytok." (73. o.) Természetesen máskép fogja fel az ember e merész állítást, ha mélyebben tanulmányozzuk krisztologiáját, ámbár így sem „a szegény názáreti zsidót" (62. o.) vallja Krisztusának, hanem annak életéből eszményített Krisztust, aki azért lett azzá, amivé, „mert volt bátorsága, önbizalma, hogy magát az ember királyi jogaiba beiktassa." Legmeglepőbb azonban eschatalogiája, amikor kimondja: „nincs feltámadás, kit egyszer eltemettek, soha életre nem kél." (76.) „Csak ámítás a jövő élet hirdetése . . . emberi érdekeket szolgál." Az egyén elpusztul, csak az élet marad meg, „mely öröktől fogva volt, amely soha egy pillanatra meg nem szűnik." (78. o.) „Az ember a maga egységében . . . (tehát az abstrakt ember) nem halhat meg, csupán változik." (78 o.) Érdekes téma, én is sokat boncolgattam e tant. Nem vagyok hivatva, hogy bírálatot mondjak e beszédekről, ezt a szakembereknek engedem által, célom és rendeltetésem az ismertetés vala; azt azonban bátorkodom állítani, hogy e beszédek, bár Kolozsvár művelt közönsége előtt mondattak el, mégis igen erős adagok voltak ezek számukra. Vájjon meg birták-e emészteni? S most, hogy közkincscsé tétettek, vájjon mit fog a.atni emez elhintett magvakból a szerző? Tarczay Andor. Ürmösi József, homoródszentpáli unit. lelkész: A lelkipásztori gondozás és a gazdasági szociális kérdés. Budapest, Kókai Lajos bizománya. 8°, 113. 1. Ara 2 kor. A szerző lelkesedik a szociális kérdésnek, különösen a földkérdésnek keresztény szellemben való megoldása mellett. Bizonyos szociologiai elemet akarna érvényesíteni a lelkigondozásban s ezért szükségesnek tartaná a szociologia előadását a teologián. De ez szerencsétlen és végzetes kísérlet lenne. A teologiát nem szabad oly mezőkre vinni, a hol a talaj bizonytalan. Nem a gyakorlati teologiában van helye a szociologiai kérdések tárgyalásának. Azokat alapos egyháztörténet előadásánál meg lehet érinteni. A szociologiai kérdések is érdekelhetik a lelkészt — de őrizkedjék erre a térre lépni aktualisan — mert az politikai kérdés és a lelkész hivatásától távol áll. Nekünk a szociologiában, mint mindenben fő szempontunk, forrásunk a Krisztus. Az ő szellemétől és elveitől áthatott ember szociálisan is helyes irányban fog működni; mert nem az önzés lesz tetteinek rugója, hanem a felebaráti szeretet.