Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Könyvismertetés - Dr. Szelényi Ödöntől: Szemle az újabb magyar pedagógiai irodalom terén

286 Könyvismertetés. foglalkoznak a népvándorlás alatt is fennmaradt műveltséggel. Nagy Károlylyal, az egyházi iskolázással, a lovagok és iparosok nevelésével, a skolasticismussal és egyetemekkel, a keresztyén nőneveléssel és nem feledkezik meg a muszlimek és zsidók nevelésügyéről sem. És mindezeket oly szeretettel, hozzáértéssel és vonzó előadásban mondja el, hogy az olvasó figyelme egy percig sem lankad. Meg kell még említenünk azt is, hogy néhány, a neveléstörténeti kézikönyvekben még mindig kisértő tévedést eloszlat. Így pl. a latin egyházatyáknál szembeszáll azzal az uralkodó nézettel, mintha azok mind ellenszenvvel viselkedtek volna a klasszikus műveltség iránt. Megállapítja, hogy Nagy Károly udvari iskolája gyermekek iskolája volt. Kimutatja, hogy Walafried Strabo állítólagos naplója a XIX. század közepe táján készült. Nézetünk szerint helyes álláspontot foglal el az egyetemes neveléstörténet egyik legvitásabb kérdésében: a közös élet testvéreinek iskoláit illetőleg is. —- Valóban, e szép könyv németre fordítva és esetleg megfelelő illusztrációkkal ellátva, a külföldi irodalomban is számot tenne. Fináczy után említjük dr. Kemény Gábor három tanulmányát a francia középiskolákról, bár egyik sem egészen történeti, hanem mintegy átvezet a másik csoportra. (A francia középiskolák szervezete. Kolozsvár 1915. A francia középiskolák szelleme. Budapest 1915. Párisi tanulmányati észrevételek. U. ott 1916.) Mi a félrevezetett francia népet nem követjük mostani paroxizmusába, hanem szívesen olvassuk, amit középiskoláiról egy oly jó megfigyelő, mint szerző volt, róluk elmond. Nagyon sok érdekeset hallunk a klasszikus nyelvek tanításáról, melynek célja a formaiképzés; a fegyelmezésről, túlterhelésről, a párisi életnek a középiskolákra való hatásáról, az internátusi rendszer ellen felmerült újabb kifogásokról, az 1902. évi tantervről stb. Az ilyen rövid tanulmányutak ugyan sokszor annak a veszedelemnek vannak kitéve, hogy egyoldalú általánosításra ragadják a szemlélőt, de Kemény oly meggyőzően ír, hogy mindenben igazat szeretnénk neki adni és helyes utalásait a magyar nevelés terén is értékesíteni. Amíg a szimpatikus szerző csak nein rég tűnt fel az irodalom mezején, addig Szitnyai Elek annak régi, érdemes munkása, amennyiben közel 25 éves működésre pillanthat vissza. Szitnyai szép sikerrel fáradt azon, hogy a filozófia és pedagógia többékevésbbé biztosabb eredményeit élvezetes formában és közérthetően szélesebb köröknek tegye hozzáférhetővé. Ilyen legújabb munkája is. „Miért vagyunk jók vagy rosszak?" Budapest, 1915. Ára 2 K 80 f. — E téma bizonyára felette érdekes és megoldása céljából szerzőnk a fiziológiához folyamodik, hangsúlyozván a szoros összefüggést szervezetünk uiinden része és erkölcsi cselekvéseink, tehát jóságunk, rosszaságunk között. „Őseink erényei és bűnei azok a Párkák, melyek erkölcsiségünk fonalát már születésünk előtt fonják. Ennek folytán — szerinte — a nevelés igen sokat tehet az ismeretnyujtás terén, ellenben az erkölcsiség terén hatása