Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)
Zoványi Jenőtől: A protestantizmus továbbterjedése és egyházi különválása Erdélyben, Tiszántúl és a hódoltságban. (1542—1556)
266 Zoványi Jenő. tényképen megállapíthatta Sztárai ezt a hatalmas sikert. A katholikusnak maradt papok nem egykönnyen engedték át a tért s válogatás nélkül minden eszközt megragadtak birtokállományuk megvédelmezésére 1. Nyilvános hitvitában is nem egyszer kénytelenek voltak síkra szállni és ellenfeleikkel megmérkőzni Sztáraiék, és kénytelen volt legelső sorban bizonyára őmaga. Az 1550. évi április 20-án Vaska(ma Dráva)szentmártonban egyenesen a török hatóságok parancsára és jelenlétében rendeztek egy ilyen hitvitát sokak résztvéielével. Ez alkalommal főképen a papok nőtelenségére és a böjtre vonatkozó katholikus tételek szolgáltak a vita tárgyaiul, melyekkel szemben az ezekről minden protestánssal közösen vallott lutheránus elvek természetszerűen mind szóba kerültek egyúttal, ezek képezvén viszont a katholikusok támadásainak tárgyát. Végre is a protestáns felfogás mellett foglalt állást a török hatóságoknak magát döntésre hivatottnak érző képviselete, még pedig olyan erélylyel, hogy az ellenkező nézetet valló kéméndi és belközi plébánosok, majd példájok nyomán a hetényi, bátai, danóci, mohácsi és tolnai plébánosok is átállottak protestánsoknak. Hogy nem mindnyájan meggyőződésből, hanem inkább a helyzet-sugalta félelemből, annak nyilvánvaló bizonyságát adta közűlök az az Antal nevű hetényi plébános, aki otthon ezentúl is ugyanazt hirdette, amit Vaskaszertmártonban már elismert megcáfoltaknak 2. Sztárai mindenesetre e hitvita alapján és hatása alatt írta még abban az évben megjelent egyik polémikus irányú drámai művét „Comoedia de matrimonio sacerdotum" latin címmel, de máskülönben teljesen magyar szöveggel 3. A következő 1551. évben pünköst hetében, tehát a május 17-ét követő napokon szintén tartottak egymás után két hitvitát, de ezeket már az illető egyházvidékek évi zsinataival kapcsolatban, azoknak az alkalmából. Az egyiket a verőczevármegyei Valpó, a másikat a szerénvármegyei Vukovár városok környékén, mindenesetre párnapi különbséggel. A katholikus tanokat hangoztatók ekkor szintén szégyenletes vereséget szenvedtek, de ugy látszik, csak legyőzetésök, nem pedig meggyőzetésök következett be, mert hiszen ez utóbbi esetben nem lett volna szükséges elrejtőzniök és menekűlniök, ami épen ekkor eléggé mulatságos alakban sikerült nekik 4. Avaskaszentmártoni hitvitán jelenvolt és áttérésre szintén vállalkozott tolnai plébánosnak ekkor már bőséges alkalma nyílhatott volna otthonában is a lutherismushoz való átpártolásra. Itt ugyanis a tolnai tanítóságból, de még nem a protestáns egyház szolgálatából 1544-ben Wittenbergbe ment és 1545 vége felé oda protes1 U. o. 544. 1. — „Szent Illyésnek és Ákháb királynak idejében lőtt dolgokból" c. bibliai elbeszélése záradékában is megemlékszik felőle. Régi Magyar Költők Tára. V. k. 135. 1. 2 Prot. Szemle 1913. 425—39 és 475—87. 1. 3 Töredéke a Régi Magyar Költők Tára. V. 136—9. lapjain. * K. E. E. V. 544. L
