Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)
Zoványi Jenőtől: A protestantizmus továbbterjedése és egyházi különválása Erdélyben, Tiszántúl és a hódoltságban. (1542—1556)
A P rotestantismus továbbterjedése és egyházi különválása. 193 „a két szentség, azaz a keresztség és úrvacsora, valamint kiszolgáltatásukat és eredményeinek" felől adja elő, hogy amaz eltörül minden bűnt, emebben pedig valósággal adatik a Krisztus teste és vére; kiszolgáltatásukat anyanyelven és mindenütt egységes szertartással követeli. Kárhoztatja az anabaptistákat a keresztségnek kizárólag felnőttekre szorítása miatt és a katholikusokat a mise miatt, egyúttal kifakad azok ellen, akik a protestáns urvacsorai szertartást az ördög miséjének nevezik. A VII. cikk ismét szól „a meghalt szentekről, akiket jó cselekedeteik követésével nem pedig segítségül hívásukkal kell tisztelni", kárhoztatván egyszersmind azokat, kik egyedül a Krisztust illető bizalommal hozzájok fordulnak. A VIII. cikk „a keresztyén szabadság fokozatai" felől értekezik, negyedik és végső fok gyanánt a minden emberi hagyománytól, szertartástól és püspöki rendelettől való szabadságot tüntetvén föl, mindazáltal keresztyén szabadsággal megtartandóknak mondván a szükséges istentiszteleti szertartásokat. A IX. cikk „a hármas gyónásról" kifejti, hogy az Isten és az atyafiak előtti gyónás isteni jogú, a fülbegyónás nem az, de ezt a bűnök elsorolásának mellőzésével mégis megtartja a tanítás, e vigasztalás és feloldás szempontjából, annyira, hogy nélküle nem bocsát senkit sem az urvacsorához. A X. cikk „az egyház fejéről szólván, kikel az ellenök szórt rágalmak ellen és ezekkel szemben elmondja, hogy az igaz egyház fejének Krisztust tartják, a fejedelmeket és a polgári felsőséget tisztelik, és rend is van közöttök a papok meg a hallgatók megkülönböztetésében, ha pedig az énekekben nem is tartják mindenütt ugyanazt a rendet, de a tanításban, feloldásban és a szentségek kiszolgáltatásában egységes szertartásokat követnek. A XI. cikk okát adja, hogy „miért távolodtak el a püspöki folytonos successiótól ; mert t. i. a püspökök megrontották a tan tisztaságát és megszentségtelenítették a szentségek kiszolgálását; kárhoztatja ennek következtében azokat, kik e successióhoz kötik az egyházat és e nélkül nem ismernek fölszentelést és papságot. A XII. cikkben hangsúlyozva van az „egyetértés az ágostai hivallással", melynél fogva az elsoroltak után minden egyéb tekintetben egyetértenek az igaz egyházzal, amiképen ez épen az ágostai hitvallásban megnyilatkozik. Az erdődi zsinat eme végzéseinek aláírói a magok körében, tehát körülbelül a mai Szatmár- és Szilágyvármegyék területének egy-egy nagyobb részén mind megannyi reformátorokként tevékenykedhettek. Gyülekezeteik között mindenesetre ott lehetett Csenger, Batiz és talán Szalacs is, amelyek nemsokára hallgatókat adtak szülöttjeik közül a wittenbergi egyetemnek. Elsőül van megnevezve közülök Kopácsi István, állítólag elnöke a zsinatnak, amihez azonban sok kétség fér, már csak annálfogva is, mivel ő Erdődön legfeljebb prédikátori tisztet vihetett az iskolaigazgatói mellett. Kétségtelen ez onnan, hogy az aláirók közt forrásainkban második helyre sorozott Székely Balázs volt ott a hiteles adatok
