Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Zoványi Jenőtől: A protestantizmus továbbterjedése és egyházi különválása Erdélyben, Tiszántúl és a hódoltságban. (1542—1556)

A Protestantismus továbbterjedése és egyházi különválása. 191 országgyűléssel kapcsolatos colloquiumon szenvedett kudarc helyrehozásának reményében

1. Hogy ez minő eredménnyel végződött, nincs róla tudomásunk, de a jelek szerint valami nagy sikert semmiesetre sem ért el vele György barát egyháza javára, legfeljebb ha annyit, hogy utána átmenetileg nem terjedt oly rohamosan Nagyvárad vidékén a reformáció. Ennek oltalmazóival, a tekintélyes és befolyásos földesurakkal szemben a végén sem mehetett többre a sokféle törekvés és áramlat között, melyek igen gyakran megbéníták még az ő erős kezét is. Ezért nem mutathatott fel számbavehető eredményt az 1545. juniusában Debrecenben tartott részleges országgyűlésnek ama szigorú végzése után sem, mely egyenesen a földesurakra akarta rákényszeríteni, hogy ne tűrjenek birtokaikon lutheránusokat, felhatalmazván pótlólag a kiricstárnokot (t. i. György barátot) és a főkapitányt (t. i. Petrovits Pétert), hogy biztosokat rendelhessenek ki a lutheránusok kinyomozására és elfogására

2. Minthogy ez a végzés ellentétben állott az ugyanazon évi tordai országgyűlésnek egész Erdélyre kiható határozatával, másrészről meg Petrovics, ellentétben György baráttal, a legnagyobb rokonszenvvel viseltetett a Protestantismus iránt, könnyen elképzelhető, hogy ettől a végzéstől nem igen volt okuk megijedni az Erdélyhez tartozó tiszántúli vármegyék lutheránusainak, és még kevésbbé lehetett okuk az ott birtokos nemeseknek arra, hogy hozzá alkalmazzák eljárásukat. György barát ugyan ekkor is megtette, ami a fenforgó körülmények közt kitelhetett tőle, de azzal, hogy a nagyváradi egyházfit, aki egy faragott kép előtt térdelő nőt arcul ütött, megégettette, — hogy Szegedi Kis Istvánt Csanádról kiverette és mindenétől megfosztatta, — és hogy némely protestáns papokat fogságra vettetett

3: még mindig nem érhetett célt, mert szárnyaszegett munkások helyébe ujak állottak a legtöbbnyire. Egyáltalában nem meglepő tehát, hogy ugyancsak 1545-ben maga György barát panaszolta, hogy csoda módon terjed Tiszántúl a reformáció. Egyúttal megbízást szeretett volna kapni — talán nem is csak vallásos buzgóságból — a lutherísmust pártoló nemesek birtokainak lefoglalására, mi végett különösképen a Drágfy Gáspár özvegyét szemelte ki, aki ellen e célból valami bizottságot óhajtott kiküldetni

4. Ennek az általánosban is bennelevő, mindamellett külön is kifejezett kívánságának összefüggésben kellett állania az egyidejűleg tartott, de a szükséges előkészületeknél fogva neki már korábban tudomására eshetett erdődi protestáns zsinattal. Ez ugyanis 1545. szeptemher 20-án ült egybe a megelőző évben ifjan elhunyt Drágfy Gáspár özvegyének, Báthory Annának a 1 Prot. Egyh. és Isk. Lap. 1880. 1427—9. és 1455—7. 1. 2 Zsilinszky: i. m. 1. 32. 1. 3 Révész Figyelmezője 1870. 403. 1. 4 K. E. E. IV. 436—7. 1.