Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Zoványi Jenőtől: A protestantizmus továbbterjedése és egyházi különválása Erdélyben, Tiszántúl és a hódoltságban. (1542—1556)

180 Zoványi Jenő. Az országgyűlés elé és a colloquiumra Honterust magát nem bocsátották el a brassóiak, ámde ha testileg nem is lehetett jelen, lelkileg ott volt egy „Apologia reformationis ..." alakjában, melyben az előbbi dolgozata ellen esetleg felhozható kifogásokat cáfolgatta és annak egyes intézkedéseit indokolta. Miután pedig ebből kitetszőleg értesülése volt róla, hogy némelyek azt is vádul tartogatják ellenök, hogy kinyomatták a munkálatot, ennek is okát adta, habár előrebocsátotta azt a megjegyzést, hogy eddig még sehol semmiféle tiltó intézkedés nem történt bármilyen könyvek nyomtatását illetőleg sem, és ennélfogva semmi jogosultsága az egész kifogásnak. Mindamellett előadta, hogy a könyv kinyomtatását azért tartották szükségesnek, hogy a szász papoknak egységes vezérfonál álljon rendelkezésökre a szentségek kiszolgáltatásában és egyéb szertartások végzésében, s ne kiki az önmagától kigondolt módozatok szerint teljesítse azokat. Az országgyűlésre meg a colloquiumra magokkal vitték a * brassóiak Honterusnak ezt a több tekintetben érdekes és értékes szellemi termékét

1, és bizonnyal fel is használták védekezésök s érvelésök közben. A Bárcaságtól megjelentek, — névszerint a papok közül Jekelius Jeremiás brasséi plébános, Stephani Miklós brassórozsnyói plébános és a káptalan dékánja, Weingolxl Bálint költövényi plébános, Amicinus Mihály vidombáki plébános és Glatz Mátyás, ekkor brassói lelkész, a világiak közül pedig Fuchs biró két tanácsossal

2 — nem voltak magokra hagyatva, amennyiben tekintélyes pártfogóik akadtak már az országgyűlésen is. Ez nem is ment belé ügyök elintézésébe, minthogy ugy is ki volt tűzve a róla tárgyaló colloquium. A colloquium aztán egyrészről a bárcasági protestáns küldöttek vettek részt teljes, tiszta és egyöntetű meggyőződéssel, másrészről pedig a gyulafehérvári káptalannak épen a vallás terén sokban meghasonlott tagjai, közöttök az az Enyedi Wolfhard Adorján is, aki már a segesvári colloquiumon sem mert lelkiismerete ellenére a protestáns fél hátrányára dönteni, és az a Csáky Mihály is, aki nem sokkal ezután nyiltan átallott a reformációhoz. Adataink szerint ők itt is oltalmokba vették a protestánsokat, s igy a vitának semmiesetre sem lehetett az az eredménye, amelyet György barát óhajtott Vala, t. i. a protestánsok veresége, mire aztán következett volna az ő közbelépése a hatalom eszközeinek kíméletlen gyakorlásával, hogy útját állja az egész mozgalomnak. Még igy is határidőről, összevetés utján együtesen csupán ezekre a következtetésekre vezethetnek. Igaz, hogy az „Apologia reformationis" egyizben „nunc praesentes in diaeta" kifejezést hasznai, de az alkalmasint nem az irás idejére, hanem az apologia felhasználásáéra akart vonatkozni. 1 Közölte Trausch: Beiträge und Aktenstücke zur Reformationsgeschichte von Kronstadt. 1865. 43—59. 1. Részletes ismertetése ennek a 16. század apologetikus irodalma körébe vágó jeles munkának nem ide tartozik, hanem a magyarországi protestáns irodalomtörténet keretébe. 2 K. E. E. IV. 325. 1. — Wolf: Johannes Honterus der Apostel Ungarns. 1894. 54. és tbb. 1.