Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)
Juhász Lászlótól: Az „Emberfia" az arám nyelv szempontjából
Az „Kmberfia" az arám nyelv szempontjából. 137 II. Mk. 2 1 0 = Mt. 9 ß = Lk. 5 2< l. Hangzanék ekként: hogy pedig megtudjátok, hogy „az embernek" (az emberfia helyett) van. hatalma a földön bűnöket megbocsátani .. . Meyer A. Jób 16 21 analógiája alapján fordit igy: hogy (én, tehát) egy ember. . . (97-ik lap) hatalommal bír stb. Vagy a 94-ik lapon: hogy egy ember (is) hatalommal bir . . . Lietzmann (89 lap) igy gondolkodik: Mk. 2-, és Lk. 5a, szerint a pharisäusok azt mondták: ki bocsáthatja meg a bűnöket, mint egyedül Isten? Erre válaszol nekik Jézus: Nem, egy ember is a földön megbocsáthatja a bűnöket s hogy ezt megtudjátok, a beteg meggyógyitását, mind külső bizonyságot nyújtom. Amidőn ezt az emberek látták — Mt. 9 B szerint — dicsőitik az Istent, aki oly hatalmat adott xoí; ávb-pwnoi; = az embereknek, tehát nem a Messiásnak ! ' (~ y i Lietzmann és társai Mt. 9„-ra fektetik a fősúlyt, ahol kifejezetten ez áll: az embereknek, tehát nem a Messiásnak; igy tehát teljesen megfelelő értelme van Mt. 9 6-nak is s a paralleleknek is az általuk ajánlott fordítással: egy ember, vagy az ember. „Az embereknek" (Mt 9 W) kifejezés Mk. és Lk.-nál nem fordul elő, tehát ebből az tűnik ki, hogy az esemény elbeszélésénél nem azon van a fősuly s miután Mt-nál egymagában áll e kifejezés, ott kell az összefüggéshez való viszonyát megállapítanunk. Mi az az sEo'jaía ? A bűnök megbocsátásának joga-e ? Vagy a gyógyítás csodás isteni ereje? Akármelyikre gondolunk is, vagy ha mindkettőt egyszerre értjük is, sem a népről, sem a pharisäusoknM, sem az Írástudókról, sem magáról Jézusról föl tehető, hogy akár az egyik, akár a másik tulajdonságot általánosnak, minden emberre kiterjedőnek gondolták volna. A bűnök megbocsátása a zsidóság szerint isteni előjog volt s Jézus ez előjogot nem minden ember számára, hanem saját maga számára tartotta fent, a mit a gutaütött meggyógyitásával akart bebizonyítani. Hogy a csoda gyógyítást sem tartotta a nép maga sem általánosnak; mutatja az ámulat és csodálat, melylyel dicsőiték az Istent. Weisz Ján és Meyer A. is. beösmerik, hogy nem minden ember rendelkezik a hatalommal, hanem ^,az ember" ő. A TGÍ; ávíl-pw^oís kifejezésre Fiebig azt jegyzimeg(64-iklap),hogyanépa„barenásá"-t tévesen, mint kollectivumot, értette Jézus önjelzése helyett. Feine (Neutest. Theol. 134 lap) szerint a nép hiányos értelme azon akad meg, hogy embernek ily hatalom adatott. Megemlítjük még Schmiedel értelmezését (Prot. M.Heft 1898. 8-ik füzet 299 lap), mely szerint toí? ävttpw-ot; = dat. commodi, tehát az emberek javára. Az elbeszélés összefüggéséből az tűnik ki, hogy nem az az eset forog fent, miként Jézus magát az emberiség genusa alá vonja, hanem messiási praedicatumokat, isteni jogokat vesz igénybe, mert ő a dánieli égi lény emberi megjelenéshen. S mig a nép az utóbbi megjelenésen csüng bámulatában s népies felfogással és beszédmóddal s „Egy"-nek adott jog általánosításával
