Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Könyvismertetés - Zoványi Jenőtől: Révész Imre, Dévay Biró Mátyás tanítása

298 Könyvismertetés. nyilatkozott, semmiképen sem Luthernek az ellenére. De ellene nyilatkozott nemcsak ez a lutheri és a helvét irány közti egyezségre törekvő hitvallás, és nemcsak az 1554-iki óvárii lutheránus zsinatnak egyébben önmagával is ellentétbe kerülő első czikke, hanem a kétségtelenül és határozottan lutheránus Honterus János is az ő „Reformatio ecclesiae Coronensis ac totius Barcensis provinciáé" cz. munkálatában. Mit bizonyít ez? Azt, hogy Magyarországon nemcsak 1540-ben, amikor Perényi meghasonlott e tárgy miatt Dévaival, hanem még 1543-ban és 1554-ben is vallották e katholikus tant, minden bizonynyal épen lutheránusok is Efelől egész szépen lehettek az illetők akár buzgó lutheránusok is, mert ez állásfoglalásuk „a transsubstantiatio-tan kovászából" fejlődött ugyan ki. de egy egészen mellékhajtást képző, bár fontosnak mondható részletkérdésben. Egy oldalága volt ez az úrvacsora tanának, melyaz illetők szemében nem volt sérelmére a lutheri úrvacsora-tan általános szellemének. Hiszen még nem is olyan régen, alig pár évtizeddel ezelőtt a magyar református egyházban azt a kérdést vetették fel és egész komolyan tárgyalták theologiai képzettségű egyének, hogy ha úrvacsoraosztás közben elfogy a kenyér, vagy a bor, meg kell-e a pótlólag behozottat külön áldania a papnak ? Ilyenképen természetes, hogy változatlanul fentartom azt az állításomat, mely szerint Perényi „még 1540-ben is a kath. úrvacsora-tant követte egy fontos részletében," s nem mernék olyan sokat állítani, mint amennyit a szerző szeretne ennek helyébe tenni, t. i. hogy „úrvacsoratani felfogása még 1540-ben is erősen katholikus ízű volt." Még ha semmi egyéb adatunk nem volna is e tárgyban, akkor sem lehetne többet mondanunk, mint amennyit a rendelkezésünkre álló adatból elvonhatunk, s a részről az egészre részemről nem tarthatnám okszerűnek a következtetést. Amikor azonban épen az illető adatból nemlegesen kétségtelenül megállapítható, hogy egyebekben megegyezett Perényi Dévaival, akkor még teljességgel nem látom értelmét az ilyen általánosításnak. Bizonyos ennélfogva, hogy Dévainak a Perényiével ellentétes nézete semmi összefüggésben nem áll a helvét irányhoz való közeledésével, de ez nem is történhetett 1513-ig, azaz Wittenbergből visszatérte előtt, ahol még jó lutheránusnak mutatkozott, magának Luthernek a tanúbizonysága szerint is. Ellenben bizonyos, hogy mindjárt e tájban valami közvetítő nézetre tért, amely már igazán közel állott a Zwingli irányához. Hogy ez épen a Calvinusé lett volna, amint szereti hinni a szerző, megállhatatlan „nagy valószínűségeket" vonván le e puszta föltevésből (178. 1.), az természetszerűleg nincs kizárva, de éppenúgy nincs kizárva a sok lehetőség közül az sem, hogy egy teljesen önálló véleményt nyilvánított volt Dévai. Én p. o. ezt tartom inkább valószínűnek, mert éppen úgy felteszem a túdós Stockei Lénártról, aki ennek emlékét reánk hagyta, miként a szerző fölteszi Dévairól, hogy ismerte az úrvacsora kérdésében fölmerült különböző nézeteket,