Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Könyvismertetés - Zoványi Jenőtől: Révész Imre, Dévay Biró Mátyás tanítása

297 Könyvismertetés. nyújtja a szerző a régebbi irók Dévaira vonatkozó állításainak, czáfolatát a többi közt a szerző hasonlónevű, néhai nagyatyja által 1863-ban szintén a Dévai művei alapján nyilvánított ama nézetnek, melynél fogva Dévainak, hittudományi s reformátori álláspontja és irányzata sohasem volt szigorúan lutheri, hanem egyenesen melanchthoni, majd határozottan a helvétákhoz hajló." Tudásunknak ezen feltétlenül nagy hasznára váló gyarapítása mellett egyúttal kimerítő ismertetését adja Dévai ama munkáinak, illetőleg ezek ama részleteinek, melyek a szerző főszempontjából érdekeseknek mutatkoztak. Könyvének czíme ugyan megengedte volna e munkák egész tartalmának s a Dévai összes theologiai nézeteinek kifejtését, ám az amit kaptunk, így is kétségtelen nyeresége irodalmunknak, melyért nem lehet elegendő méltánylással és elismeréssel adóznunk a tehetségben és tanultságban egyiránt kiváló szerzőnek. Azonban ez mind nem gátolhatja meg, hogy arról is meg ne emlékezzünk, amit tévedésnek tartunk nála, annál is inkább, mivel mind csak a felekezeti előítéletekhez és a mestereitől tanultakhoz való erős ragaszkodásból folynak, és ennélfogva bizonyos reménységünk lehet az iránt, hogy az ezúttal végzetthez hasonló beható tanulmányozások után idővel maga is rá fog jőni az igazságra. Első kifogásunk a Perényi Péter és Dévai közti ellentét kérdését illeti, melyben Dévai ellene mondott a Perényi ama nézetének, hogy a körmenetben körülhordott s a monstrantiába zárt ostya szintén a Krisztus teste. Tudományos tájékozottsága természetesen nem engedi, hogy némelyek módjára ő is lutheránus felfogásnak tekintse a Perényiét. noha mégis megkoczkáztat olyan állításokat, hogy Perényi „sem általában, sem különösen az úrvacsora-tant illetőleg nem lehetett már katholikus állásponton 1540-ben," meg, hogy „nehéz feltenni, hogy... éppen a nem theologus ember számára is eléggé kézzel fogható úrvacsorakérdésben maradt volna meg öntudatosan a katholikus egyház álláspontján" (93. 1), amely nyilatkozatai a teljes szöveg összefüggésében arra mutatnak, mintha ő is hajlandó volna tagadni a Perényi állításának katholikus voltát, bár másfelől meg ezeket nem egészen fedik e kérdésben később (174 — 176.1.)kifejtett nézetei. Csakhogy ott is még mindig a sacramentarismushoz való közeledésnek, illetőleg ennek gyanújába keveredésnek tekinti Dévainak Perényivel az illető tételre nézve ellentétbe jutását. Ezért nem tud erre az ügyre saját bevallása szerint „sokkal több fényt derítni." Fölösleges is, mert ez már régebben megtörtént s különben is igen egyszerű az egész dolog. Perényinél, ha nem is nagyon sok, miként a szerző általánosságban mondja a Luther követőiről, de valami mindenesetre „maradt meg a transsubstantatio-tan kovászából." Annyi legalább is, amennyit az általa képviselt tan kitett, és amelynek — mint szintén a szerző némileg bizonytalankodva mondja — már a Wittenbergi Concordia is ellene