Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Könyvismertetés - Dr. Daxer Györgytől: J. M. Heer, Die Stammbaume Jesu nach Matthäus und Lukas

Κ. iiny vismertetés. 77 Igen érdekes azután Máté evangéliomának családfájáról való felfogása is. Természetes, hogy a szerzó' itt is. mint Lukács evangélioma genealógiájában is, figyelemmel van minden fel­merülő problémára. De legérdekesebb mégis az a mód, ahogyan a Mt. 1 1 6 szövegének kérdését megoldja. Ismeretes dolog, hogy a vers szövege ujabban nagyon vitás lett. Míg az u. n. Syrus sinaiticus palimpsest szövegét nem ismerték, a helyes szöveg feló'l alig lehetett valaki kétséges. Azonban ennek a syr szöveg­nek felfedezése óta máskép áll a dolog. Hiszen legújabban Soden görög új testamentoma szövegébe is felvette azt. Ezen szöveg pedig úgy szól: „Jákob pedig nemzette Józsefet, József pedig, akinek el volt jegyezve szűz Mária, nemzette Jézust, kit Krisztusnak neveznek." Világos, hogy mily alapvető eltérést jelentene ez a szöveg, ha hitelesnek kellene tartani. Csakhogy e sorok írója ezt már csak azért sem tarthatja lehetségesnek, mert oly ellen­mondásos önmagában, hogy nem lehet hiteles. De a mi r. kath. szerzó'nk is, aki pedig itt egész alaposan tárgyalja e kérdést, épen ezt a syr szöveget tartja hitelesnek. Csakhogy ő elkerüli ezen szövegnek olyan értelmezését, mely Józsefet Jézus vérszerinti atyjává teszi, olyan formán, hogy visszamegy a görög έγέι>νησεν­nek megfelelő aram-héber kifejezésre, amely megint szerinte nem azt jelenti „nemzeni," hanem „atyává lenni," „valakinek fia születik" stb. Sőt ez a kifejezés szerinte a genealógiákkal kap­csolatban használt terminus technicus, melyet úgy fordít: „vala­kit a családi könyvbe mint fiát bevezettetni." Ε szerint 16. versünk az 8 fordításában így szólana: „József pedig, akinek el volt jegyezve Mária a szűz, bejegyeztette a családi könyvbe mint fiát Jézust, aki Messiásnak neveztetik." Amint e tanulmány is mutatja, a „Eibl. Studien "-ben a róm. kath. theológia komoly tudományos munkát végez, mely míveló'inek jő bizonyítványt állít ki. Ez a munka joggal tarthat a mi figyelmünkre is számot. Azért úgy az egész gyűjteményt, mint annak itt ismertetett füzetjét is az érdeklődők figyelmébe ajánljuk. Dr. D. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom