Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Könyvismertetés - Zoványi Jenőtől: Révész Imre, Dévay Biró Mátyás tanítása

296 Könyvismertetés. Csupán egyeseknek ily irányú elszigetelt működése és magán vállalkozása hozhat tehát létre ebben a tudományágban általános figyelemre méltót, a tudomány criteriumainak teljesen megfeleló't és maradandó értékűt ez idő szerint, és amennyiben nincs reménység rá, hogy akár a parochialis könyvtár, akár az Irodalmi Társaság helyesebb szempontoknak hódoljon mostanában, mivel ezeket akármilyen tekintélyes pályadíjakkal sem pótolhatja, ezentúl is jóidéig ez a szomorú helyzet fog fennállani. Ezekből a körülményekből önként foly, hogy az ilyen, magokra utalt tudósoknak is nem egyszer harczolniok kell a nagyméretű felekezeti elfogultsággal meg az ebből eredő előítéletekkel, melyeket első sorban épen önmagokban kell leküzdeniök. Ide mutat az ezen sorok írására alkalmat adó könyvnek egy csillag alatti megjegyzése, mely eképen hangzik: „Az első magyar kálvinista cz. 1913-ban . . . megjelent népszerű felolvasásom történeti álláspontja a kifejtettek alapján önként elesik; ilyennek csak addig tekinthettem Dévayt, amig a mások szemével néztem a theologiáját" (173. 1.). Sajnos, e könyv szerzője is csupán abban a részben tudott szakítani az egész neveltetése közben beléültetett előítéletektől, amelyik részben önállóan sajátmaga kimerítő tanulmányokat végzett. Egyebekben még mindig a közvetlen mestereitől tanult elvek és felfogások irányadók reá nézve, s ha most lényegében kitagadott művecskéje az ezen kérdésekkel elfogulatlanul és behatóbban foglalkozót akkor is mosolyra késztette, a szerző ezúttal sem bír menekülni az afféle állításoktól, melyekkel ugyancsak nem érthet egyet az olyan, kinek egyéb kérdésekben is volt már elég ideje a maga szemével nézni és látni, inkább, mint a nagy szorgalmú, de még ifjú szerzőnek. Egyelőre meg kell elégednünk annyival — amit örömmel és készséggel állapítunk meg —, hogy a szóban forgó mű teljesen és helyesen tisztázza Dévainak oly sokáig félreismert theologiai álláspontját. Műveinek tökéletes ismeretével, ezek forrásainak felkutatásával és a velők való részletes egybevetéssel, a megfelelő és szükségeltető theologia-történeti készültséggel (noha e tekintetben egy pár aprószerű tévedéssel is), a kutatás és ítélet módszereinek érvényesítésével jut el arra a végeredményre, hogy „Dévay a hit és élet legfőbb kérdéseiben, a reformátori tanfogalmak leglényegesebbjeiben Luther és Melanchthon hű követője; a tanbeli fogalmazásokban Melanchthon hatása nála az uralkodó, nyilván „docendi causa," ahogyan ő is szokta mondogatni, épen a Melanchthon nyomán ; mesterének azonban egyáltalán nem szolgai másolója: több pontban szerencsésen érvényesíteni tudja vele szemben önállóságát, még pedig épen az eredeti lutheri gondolat és érdek javára" (165. 1.). Nekem ugyan az az impressióm, hogy ez az eredmény így körvonalozva nem fedi tökéletesen a részletes megállapításokat, amelyekből részemről egy árnyalattal erősebb lutherismust olvasok ki, mindamellett így is hathatós czáfolatát