Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Szelényi Ödöntől: Hartmann Ede vallásbölcselete
280 Dr. Szelényi Ödöra. feletti, absolut, tudattalan és személytelen szellem. Ε tekintetben előszeretettel Biedermann dogmatikájára hivatkozik, pedig ez a jeles theologus, noha az isten személyiségét nem vallja, rendszerének mégis a theismus nevét vindicálja, míg Hartmanné szerinte (B szerint) pantheismus. Biedermann idevágó levezetése ma is figyelemre méltó') Isten — úgymond — absolut szellem, de nem absolut személyiség, mert „die Persönlichkeit ist vielmehr die specifische Subsistenzform des menschlichen Geistes als endlichen Absolut személyiséget elképzelni annyit tesz, mint ezt a véges momentumot „in infinitum" kibővíteni, anélkül, hogy lényegileg (essentiell) lehánthatnék. De azért megengedi Biedermann is, hogy istent személyiségnek képzeljük és oly kifejezésekben beszéljünk róla, melyek az emberi személyiségről kölcsönözvék. A szigorú gondolkodás kötelessége azonban ezt a képzetet az „absolut szellem"-be mint az istennel egyedül adaequat fogalomba átvinni. Hartmann nézete azért pantheistikns, mert Isten ós az ember subsistentiális egységét vallja, elhanyagolván a köztük fennálló reális különbséget, amennyiben a különbséget csak mint egyazon substantia lényege és megjelenése közti különbséget tűnteti fel. Biedermann szerint ellenben Isten és ember egysége nem substantiális, hanem csak subsistentiális, vagyis Isten és ember lényegileg különböznek egymástól: az ember mint véges lény, mint tér és időbeli egyes lény realiter létezik, isten tér és idő felett létén kívül. (Prot. Kirchenzeitung 1189.) Bizonyos azonban, hogy Hartmann az ilyenféle theismushoz közel áll. — Még nagyobb baj azonban Hartmann istenfogalmában az eszme és akarat, panlogismus és pantheismus szerencsétlen összeházasítása és a schopeiihaueri pessimismussal való átitatása, ami a vallás lényegét gyökerében elvágja. Hogyan lehetséges ugyanis az ember és a világ megváltása, ha minden baj és boldogtalan forrása maga az isten, aki csak azért hozta létre a világot a maga teremtményeivel, hogy ezek ön megsemmisítésük által elősegítsék az isten megváltását! Az meg képtelen kívánság, hogy az emberek csak azért tevékenykedjenek, hogy a világfolyamat véget érjen és minden semmivé váljék! Az erkölcsi törekvés is csak a világfolyamat megrövidítésére szolgál! Tehát azzal a kilátással hasson, alkosson, gyarapítson az ember, hogy minden a semmiségbe vesszen: Igazán lehetetlen ideál, Lásd i. m. 1191 és Christliche Dogmatik II, Berlin 1885, 537 547. Istennek, mint élő személyiségnek tanulságos bár sajátszerű levezetését adja Rocholl: Der christliche Gottesbegriff. Göttingen 1900. Főleg 67- 96. A philosophusok közül Lotze említendő. Mikrokosmus III. 569 s. k.
