Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Szelényi Ödöntől: Hartmann Ede vallásbölcselete
ll artma mi Ede vallásbölcselete. 267 A keresztyénség lényege az őskeresztyén időkben és a középkorban kimerült, végleges elvilágiasodását és következéskép elfajulását a protestáns elv tette lehetővé. A reformatio óta bekövetkezett culturális haladás kizárólag a protestantismus vállain nyugszik ugyan, de amellett sírásója a keresztyónségnek, bár ez utóbbi már halálra volt szánva, mielőtt a reformatio megnyilvánult. A protestantismus ilykép semmi egyéb mint átmenet az elhalt igazi keresztyénsógtől a modern cultureszmókhez, melyek a keresztyén elvvel a legfőbb pontokban diametrálisan ellenkeznek. A keresztyénség tartalma a liberális protestantismusban annyira összezsugorodott, hogy csak a czím maradt meg, mely alá minden foglalható. De a liberális protestantismus nemcsak keresztyéntelen, de vallástalan is. Nincs szilárd metaphysiká.ja és ezért vallásos ethikája sincs. A régi theistikus világnézet tényleg összeférhetetlenné lett a modern tudattal, melynek választás van engedve egy Strauss-fóle materialistikus naturalismus és a spiritualistikus monismus vagy pantheisinus között. ... Ez lesz a jövő vallása, mely egyszersmind a/, ind és zsidó-keresztyén vallásos fejlődést is egyesíti magában. — A liberális protestantismus ezen critikájával szemben azonban még mindig lehetett a speculativ protestantismusra hivatkozni, így kivált Biedermann, Β. A. Lipsius és Ο. Pfleiderer műveinek positiv vallásos tartalmára. Hartmannak tehát ezekkel szemben is ki kellett fejtenie az álláspontját. Tette ezt Die Kr is is des Christentums stb. cz. művében. Itt kiemeli, hogy a keresztyén vallás középponti dogmája a Jézus Krisztus által történt megváltás. De a christologiai dogma története — úgymond — ennek critikája is. Az egyházi christologiának a tengelye a megváltást minden emberben eszközlő elvnek az azonossága Jézus Krisztus személyével, a christologia története pedig ép ez identitás critikai felbomlási folyamata. Mivelhogy az objectiv üdvtény lehetősége megszűnik, a subjectiv üdvfolyamat vagy pusztán erkölcsi tisztulásra kénytelen szorítkozni, vagy oly megváltó elvhez folyamodik, mely nem lehet többé egy harmadik személlyel azonos, nem függ többé történeti tényektől, hanem csak az ember saját szellemében lehet immanens. Az első útat, mely a keresztyénség előtti törvényvallásba esik vissza, a közönséges liberalismus járja, a másik útat a speculativ protestantismus választja, mely a speculativ vallásphilosophia immanens megváltó elvét (Hegel) a gyakorlati vallásosság számára értékesíti és a keresztyónséggel való folytonosságot, nem a megváltó elvnek a keresztyénség alapítójával való közvetlen azonosítása által igyekszik fenntartani, hanem e kettőnek csak indirect összekapcsolása által. így aztán benne a christologia két tanná zsugorodik össze. Egyfelől paedagógiai
