Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr Deák Jánostól: A háború és az Ó-Testamentom
264 Dr. Deák János. fejtik ki gondolataikat. Láttuk, hogy nem is a háború az igazában véve, ami foglalkoztatja őket, hanem nemzetüknek élete Isten akaratához való viszonyában. Két irány hívei vannak egymás mellett, ahoz azonban kétség se férhet, hogy Nahumot nem helyezhetjük egy Ámósz vagy Jesajás mellé, s amikor arról van szó, hogy mit mond az Ó-Testamentom a háborúról nem hivatkozhatunk az előbbire ínég ha tudjuk is, hogy követői neki is voltak a későbbi időkben is, mert ő alacsonyabb fejlődési fokot képvisel. Most amidőn visszatekintünk fejtegetésünkre, azokra vagyunk tekintettel, kik értékekkel gazdagították a vallásnak és erkölcsnek világát a háborúval kapcsolatban is. S ha egybevetjük egy Ámósz vagy Jesajás idavonatkozó felfogását az előző idők rokon gondolataival, lehetetlen szembeszökő különbségeket meg nem állapítanunk. A próféták mindenekelőtt kivették a háborút szűk nemzeti vonatkozásából s egyetemes világításba helyezték ; másfelől azonban megszűntették a cultussal való szoros kapcsolatát is, amit az által értek el, hogy a háborúkkal kapcsolatosan is következetesen Jahve erkölcsi akaratának érvényesülését hangsúlyozzák. Ezért visel Jahve háborút saját népe ellen is, ezért, pusztítja el azt. Ennél komolyabb gondolata alig van az O-Testámentomnak, de hatásában is talán ez volt legtermékenyebb. A háború borzalmait ők nem azáltal akarják enyhíteni és elviselhetővé tenni, hogy talán a közeli boldogabb jövendőre utalnának, hanem az által, hogy szüntelenül és nyomatékosan hangsúlyozzák, miszerint Jahve akaratából van a háború is, aminek oka: az erkölcsi világrend megsértése, czélja : annak helyreállítása. Ennek megfelelőleg a háborúban vagy Jahve igazságossága, vagy szentségevagy hatalmaés dicsősége vagy nevelő szeretetenyilatkozik meg. Szóval a háború, mely Izráelt sajátja, a bűn, specziálisan Izráel bűnössége által provocált rossz ; czélja azonban nem önczél, tehát nem pusztítás magáért a pusztításért, de eszköz a nemzetek életének intézésében, Izráelre való vonatkozásában vagy bűntető vagy fenyítő vagy jobbító eszköz. Sőt mint láttuk, megtalálható már annak a gondolatnak is csírája, hogy a háború elszenvedése lehet — helyettes szenvedés is, amely másoknak válik javára. De mert ez így van, helyesebbet nem lehet cselekedni, mint meghajolni még ily nehéz időkben is Jahve akarata előtt, ami csak iránta való feltétlen hit és bizalom alapján lehetséges. Ennek kell megnyilvánulni a nemzeti életben is s gyökeres megjobbulásához kell vezetnie. Ebből a gondolatból kiindulva, bírálat tárgyává teszik nemzetük életét s ezen komoly bírálat szempontjából még fontosabbá válik a háború. Nem lehet kétségünk az iránt, hogy a régi izráeliek nemzeti
