Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája
Jalcab apostol theologiája és ethikája. 175 ostorozza és oly módon mutatja fel, hogy a tőlök származó többi speciesre is ráismerünk : addig az erények közül aránylag keveset említ meg. Ebből az eljárásából azt következtethetjük, hogy az ő olvasóinak főképpen ezekre az erényekre volt nagy sziikségök, mint olyan óvszerekre és fegyverekre, amelyekkel a bűn terjedését megakadályozhatták és rombolási törekvéseit meghiúsíthatták. Természetes azonban, hogy miként egyik bűn szüli a másikat, aképpen az erényből is erény fakad és így az itt jelzett erények megannyi más erényt hoznak létre. A Jakab aretologiai nézletének megvilágítása végett az általa említett erényeket három csoportba osztva terjesztem elő, szólván «) a vallási, /?) az egyéni, γ) a felebaráti erényekről. Vallási erények. Az Isten iránt tartozó hála, bizodalom és imádás külsőleges nyilvánulása a vallásosság tényeiben nyer kifejezést. Az érzelmek tisztaságát, a gondolatok őszinteségét, az akarat készségét, mint szintén az ellenkezőt, csakis Isten ismeri, látja és tudja, arról tehát az ember döntőleg, csalatkozhatatlanul nem ítélhet. Talán ez a tapasztalat, vagy pedig a közvetlen helyi és alkalmi indokok irányították a Jakab figyelmét arra, hogy a lélektani belső rugók és mozzanatok vizsgálásának mellőzésével, a vallásosság külső bizonyítékait veszi szemügyre ós ezekből következtet az ethikai motívumokra. Ezenkívül tekintettel kellett lennie a korabeli vallási buzgóság megnyilatkozására, illetőleg a zsidós szertartáskodásra, ami végelemzésileg merő alakiságok egyvelege volt. Az ő gyülekezetének zsidókeresztyón tagjai és a diaspora hívő lakosai szintén ingadoztak meg arra nézve, ha vájjon a vallási czeremóniák szigorú megtartásán kívül kell-e még valami egyébre is ügyelni, hogy az ember valósággal keresztyén lehessen. Innen van az, hogy Jakab a lelki, szeliemerkölcsi, belső élet jelzésére használt páli kifejezések helyett tudatosan ϋρψν.ος és ΰρησ&ία meghatározással él. ©^ijaxog 1) az, aki az Istent ') Tiscliendorfnál ίίοηαχ'ις, ν. ö. Müller, Theol. Studd. u. Kritt. 1835. Sorjijxeíu Tdf # ρηαχία , újabb korbeli substantivum, ion alakja ^ρηοχίη. Herodotus 2, 3 7 : βρηπχίας ί/ιιτίλείν μνρίας. Dion. Hal. 2, β 3: χα&ιστάς üyrsía; rr xta χη&αρμοϊ·;. Tárgyi genitivussal Kol. 2 1 S: (ιρηαχ. των αγγέλων. Sap. 14, „: #() των fid ώλων. Euseb. h. e. 6, 4 1 : !)υ. των ραιμονίων ; 9, n: των ϋίών: a zsidók vallása jelzéséül Ap. Csel 26 5: ήμετ(ρα ΰρησχεία. Római Kelemennél 1 Kor. 45, ,: ντιό τώι &ρηπχ(νόντων την μ(γαλοπρ(/ι ή xctí ίνδοξον ϋρηοχείαν τον νψ ίστον χατιίρχ»ηααν fi; χάμινον r πυρός ; Josephus, Antt. 8, 11, 1: την ίμην 9ρηαχε(αν χαταλιπών mondja az Ur. Alanyi genitivussal -i Makk 5, 6, 12. Josephus, Antt. 12, 5, 4: ϋρ. των 'ίυνδαίων; bell. jud. 4,5,2: ϋρηαχίίιχ χυομιχή = világvallás etc.
