Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája
124 Γ>. Erdős József. hetetlen gonosz tag a legkülömbözőbb ösztönök iránt fogékony és lángba borítani képes életünk pályáját (3 5_ 8). Mindezek a bűnök az Istentől való elpártolás útvesztőin dúlnak és a sötétség odúiban tenyésznek. Aki Isten akaratát, törvényét elhagyja, felebarátját lenézi és a szeretet útjáról letér: az a világ szerelmének esik áldozatúl és ellenségévé lesz az Istennek (4 4). Hogy mily kárhozatos következményei vannak az ilyen erkölcsi eltévelyedéseknek, azt feltárja Jakab a bűnök rajzában. A bűn nyilvánúlásai. Kánoníróink átalában véve nem írhattak s nem írtak rendszeres ethikát, és így a hamartiologia tóteleire vonatkozólag is csupán alkalmilag indokolt jelzéseket találunk nálok. Jakab szintén úgy, mint apostoltársai, a levele olvasóinak körében feltünedezett vagy elharapózott kórjelenségekre mutat rá, amelyek természetűknél fogva megmételyezik az egész embert, hogyha kellő időben kellő javulás és gyógyulás nem áll be. A bűn magva a kívánság levén, annak kielégítése végett odáig mehet az ember, hogy még a szent és igaz Istent is meggyanúsítja, sőt meggyalázza azzal, hogy Tőle olyanokat kér, amikkel vágyait táplálja ós fokozza. Az imádkozással való eme kárhozatos visszaélés ^annál súlyosabb bűn, mivel Istenről azt feltételezi, mintha ü nemcsak megengedné, hanem még istápolná is a bűnt. Természetes azonban, hogy az ilyen istenkísértés szégyenletesen dugába dől ós végképpen eredménytelen marad (4 3). A bűn nyilvánúlásait legkönnyebben fel lehet ismerni, ha azokat individualizálva, egyes alakokban szemléltetjük, így cselekszik Jakab, midőn első sorban a vágy zsarnokoskodásának engedni hajlandó lényeket, nemükre való tekintet nélkül paráznáknak μοιχαλίδες nevezi, szemükre lobbantván abbeli bűnüket, mellyel az Istentől elfordúlnak és a világgal kaczérkodnak, fajtalankodnak (4 4). A világ szeretése, a vele való barátkozás és érzékieskedós, r] φιλία τον κόσμου, az a veszedelmes bűn, mely az Isten iránt való hűtlenségből és szeretetlenségből ered. Tudnunk kell ugyanis, hogy miképpen az ószövetségi theokratiában a választott nép és a Jahve, a férj és feleség eszményi házasságához hasonló szellemerkölcsi viszonyban volt egymással, aképpen az újszövetségben minden egyes hívő lélek, nemre, korra, nemzetségre, állapotra való tekintet nélkül benső lelki közösségben ól Istennel a Krisztus által. Ebből a viszonyból önként és parancsolólag következik az Isten iránt való törhetetlen hűség és állhatatos szeretet. Ha tehát az ember a
