Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája
Jalcab apostol theologiája és ethikája. 119 tassa be a bűnt, amint az a tapasztalati életben fel-feltünedezik, majd uralomra tör s pusztít, rombol szerteszét. Kiindul tehát az emberi szív ősi megnyilatkozásából, mely szerint a bűnös halandó eleitől fogva másra akarta hárítani a saját hibáját. Rendkívül tömören, mégis tisztán szemlélhetően rajzolja elibénk a bűn keletkezésének és befejeződésre jutásának folyamatát (1 1 31 5) Elsőben is határozottan visszautasítja a bűn kísértései miatt háborgó ember abbeli hiábavaló mentegetőzését, mintha nem őmaga volna az oka annak, hogy őt a bűn kisértgeti. „Senki se mondja, aki kisértetik, hogy Istentől kisértetem ; mert az Isten gonoszoktól kisérthetetlen, önmaga pedig senkit sem kisért u (13. v.). Itt figyelembe veendő a πειράζειν, πειρόζεσΰαι és πειρασμός, ami külömböző jelentésben módosuló gondolatjelzós, aszerint, amint a szándékot vagy az eredményt akarjuk kifejezni. Az egyik embernél próbáról, a másiknál kísértésről, amott tárgyi, emitt alanyi ingerről, bármely esetben is azonban a bűnnel kapcsolatos mozzanatról lehetvén szó: e jelenségeket egészen találóan jelenítik meg ama jól választott szavak, amelyekkel^ Jakab a szív indulatait és a vesék izgalmait tárja föl. Ádámtól öröklött álnokság az, amellyel az ember mentegetőzni szokott elannyira, hogy az utolsó ponton még azt sem átalja, hogy Istent okolja a rosszért. Már a zsidók Exod 9 ) e nyomán abban a balhiedelemben, voltak, hogy bűneik elkövetését mentegethetik, holott ellenökben jól jegyzi meg Philo 1), hogy ονχ ώξ ενιοι των άσεβων, τον &εόν αίτιον ν.αν.ών ψησί Μωνσης. Majd a Homeros korában a bűnt egész vakmerőséggel az istenekre és a végzetre hárították 2). Viszont a római ethikai hanyatlás mutatói az ilyen mondások: Deus impulsor mihi fűit 3), és Quid, si hoc voluit quispiam Deus 4)? Ezt a πρώτον ψενόος-ί, ezt a tökéletlen gondolkozást módot jól ismeri Jakab, és tudja azt is, hogy csupán az vélekedhetik és cselekedhetik ily álnokúl, aki magát gonosz létére jónak képzeli, ellenben Istenről minden rosszat feltételez. Annak okáért kereken visszautasítja azt a föltevést, mintha bármi szempontból, vagy bármi tekintetben is azt lehetne mondani, hogy az Isten kisért. Távol legyen 1 Az Isten gonosztól Jkisértetlen és kisérthetetlen — άπείραστός εστίν •acc/.cüv —. 0 a tökéletes szentség ós igazság megközelíthetetlenül felüláll a véges és gyarló lét fölött s hozzá gondolatban vagy képzeletjleg sem közeledhetik gonosz ; amiből következik, hogy 0 nem kisért senkit sem. Az ember annyira korlátolt lény, hogy ha az általa óhajtott, remélt vagy tervelt ') Opp. ed. Pfeiffer. Erlang. 1786, vol. II., Quod deter. pot. pag. 218. 2) 11. i, 86: (>ώ d" ovx αϊιιύς f'iui, αλΙά '/.tvi xal Mol ρα. 3) Flaut. Aulul. 4, 10, 7. *) Terent. Eunuch. 5, 2, 36.
