Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Révész Imrétől: Dévay-tanulmányok

•24 Révész Imre. Dévay, akit ilyesformán már maga a helyzet kényszerít arra

r hogy amikor először jut közvetlen érintkezésbe a német reformáció vezető szellemeivel, ne csak az áhítatos befogadásra legyen készen, hanem válogató, bíráló képességét is ugyancsak előszedje. És erre annál inkább meg volt a lehetőség, mennél kevésbbó juthatott Dévay bizalmas, közvetetlen érintkezésbe magával a minden elfogultságában is lenyűgöző hatású nagy Lutherrel

,

1) s viszont mennél barátságosabb viszony fejlődött ki, bizonyára már akkor, közte ós a hozzá életkor tekintetében is alkalmasint közelébb álló Melanchthon között (amit visszamenőleg lehet következtetnünk a későbbi bizodalmas érintkezések egész sor documentumából.) A Melanchthon örökös — sokszor túlságos — közvetítő hajlandósága a leendő magyar reformátor gondolkodásbeli függetlenségének megőrzésére kétségenkívül alkalmasabb légkör volt, mint az intransigens Lutherrel való közvetetlen társalkodás. Irodalmi Irodalmi működésének első nyoma 1531. tavaszára, budai működésé- pródikátorsága idejére esik, amikor is egy híve és jóbarátja nyomai? kértére, polemikus céllal, nagy hirtelenséggel, „crasse" ütött össze „quasdam sententias" „de sanctorum dormitione"'

2) amelyeket aztán egy másik barátja szedett rendbe („in unum ordinem") és toldott meg „de uno mediatore Christo, de non invocandis sanctis, deque statu mortuorum post hanc vitám" szóló részekkel, úgy hogy ilyenformán az egészből „épkézláb kis könyv" („iustus libellus") kerekedett.

3) — Ugyanekkortájt, vagy csak kevéssel előbb keletkezhetett amaz 52 reformátori tétele is (az Íratásuk ezeknek sem igen történt előre megfontolt terv szerint: „quas fratribus aliquando meditandas forte communicaveram

4), amelyek az előbbi művével együtt rövid idő alatt igen gyorsan szétterjedtek és nagy közkedveltségre tettek szert, úgyhogy támadójok, Szegedi Gergely franciskánus barát szerint még 1535-ben is „pro Enchiridio circumferuntur."

5) Ε két mű a legnagyobb valószínűség szerint csak kéziratban forgott közkézen s tekintettel gyakorlati rendeltetésükre, nem lehetetlen, hogy az egyik kiadásában (134—135.) és Egyháztörténelmi Emlékek a magyarországi hitújítás korából (III. 240 — 241.). Ezzel szemben nem tartom okvetetlenül kényszerítőnek Révész I. ama felvételét, hogy a „serotmus foetus

1,

1 (az 1635-iki Disputatio előszavában), másra, mint életkorára nem volna érthető (i. m. 4. 1.): vonatkozhatik az a mű elkészültének vagy kiadásának más körülményeire is. ') Már csak a német nyelvben való, minden bizonnyal teljes járatlansága miatt is (Exp. Examinis 1. pont.: »ex eorum praedicationibus, cum Germanice nesciam, dixerim me nihil profecisse"): v. ö. Révész i. m. 14 — 15. 1. ') Előszó a Disputatiohoz. ') U. o. *) Az Apologia Előszava. s) Ap. 98.