Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Könyvismertetés - A hitújítás terjedésének okai hazánkban 1541-ig

318 Könyvismertetés. ótestamentom apokrifusait tárgyalja. Nagy várakozással és bizalommal tekinthetünk az Újszövetségi apokrifusok ismertetése elé is abban a bizonyos meggyőződésben, hogy Székely István erre irányuló igényeinket is ki fogja elégíteni. R. S. A hitújítás terjedésének okai hazánkban 1541-ig. Irta dr Gedeon Gyula. Budapest. „Élet" 1912. VII. 129. Az előszó tanúsága szerint a szerző „a fősűlyt arra helyezte, hogy bemutassa ez átmeneti korban az egyház nehéz helyzetét, melyet a zilált politikai viszonyok még súlyosabbá tettek. Ez volt egyik legfőbb oka az új hit gyors terjedésének." A munka derekas s egyben legderekabb része (36—114. 1.) valóban nem is egyéb, mint lelkiismeretes és ügyes feldolgozása annak a tenger viszontagságnak, amelyeken a kisebb-nagyobb magyar egyházi javadalmaknak a mohácsi vész után, a történelmünkből jól ismert kényszer secularisatio következtében át kellett vergődniök. Adatainak túlnyomóan nagy részét a Szt. István-Társulat hatalmas ,,Egyháztörténelmi Emlékek stb." c. adattárának első négy kötetéből meríti (de miért szabja akkor a címben dolgozata határpontjául az 1541. esztendőt ? hiszen a felhasznált négy kötet anyaga 1547-ig terjed, amely esztendő tekintettel az 1548-iki országgyűlés restauráló határozataira e tekintetben amúgy is sokkal fontosabb határpont amannál). Hogy az évek szerint sorakoztatott rengeteg adatnak az egyes beneficiumok (érsekségek. püspökségek, apátságok stb. történetévé való rendezett csoportosításával eredetiségre és elismerésre méltán számottartó szorgalmas munkát végzett, az bizonyos. Más kérdés aztán: vájjon ez az érdemes tartalom megfelelé a cimnek s a kitűzött feladatnak ? A magyar kath. egyház anyagilag szorúlt és politikailag tépett helyzete a reformáció gyors terjedésének bár egyik leghatalmasabb, de merőben negativ tényezője. És épen ezért, ha három akkora kötetet töltünk is meg a rajzolásával, mint a mekkora a Gedeoné, akkor sem adhatunk neki nagyobb magyarázó erőt, mint a mennyije e negativ természeténél fogva van és lehet. Az eredményes pozitív magyarázathoz pedig a XVI. század első felének magyar egyházi és világi kulturáját oly mélyreható elemzés alá kell fogni, amelyre e munkában még csak kísérletet is alig találunk. Legalább is azok a jórészt már sokkal részletesebben és sikeresebben feldolgozott tudnivalók, amelyeket a három első fejezetben és az utolsóban elénk tár. (Hazánk egyházi viszonyai a mohácsi vészt megelőző időkben; a magyarországi német városok szerepe a reformáció történetében ; a királyi udvarnak és az ország rendeinek magatartása Luther tanaival szemben; az iskolázás, kapcsolatban a protestantizmus terjedésével a magyar reformáció okaiba való belátásunkat egyáltalában nem mélyítik. így kevesebbet igérő cimmel is megérhette volna a szerző.