Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Raffay Sándortól: Az evangélikus egyház Amerikában

260 Raffay Sándor. Mindezek azt mutatják, hogy a mi evang. híveink és egyházaink nyugodt fejlődése, tervszerű vezetése és megfelelő gondozása az esperesség megalakítását elodázhatatlanná teszi. Egyházainkat a lelkészek akkor hagyják ott, amikor nekik tetszik, felelősség nélkül vezetik vagy hanyagolják el a gyülekezeteket, s így híveink nagyon is ki vannak téve azon veszedelemnek, hogy más felekezetekbe, vagy éppen a rájuk folytonosan vadászó szektákba és vallásellenes közösségekbe olvadnak bele. Ha szervezett esperesség lesz, a pásztor nélkül maradt nyáj vezetéséről az esperesség fog gondoskodni, a lelkészeknek pedig nem engedi meg, hogy egyik hónapban felmondjanak, a másikban újra megmaradjanak s végtére is eltávozzanak, mint az legutóbb — sajnálatos módon — Detroitban történt. Megfelelő joghatósággal felruházott felsőség és hivatását betöltő esperes szükséges tehát ahhoz, hogy amerikai híveink és egyházaink kellő vezetés alá kerülhesenek. Ezért is az amerikai esperességet meg kell szerveznünk. Az amerikai esperesség előkészítése. Mikor Elginben Hoefer synodusi elnökkel találkoztam, az első kérdése, amelyet hozzám intézett, az volt, hogy lehetségesnek tartom-e én az amerikai egyházaknak a magyarhoni egyetemes egyházzal való olyan egyesítését, amely megengedhetővé teszi azt is, hogy azért az amerikai egyházzal is szövetségben maradjon? Majd azt kérdezte, nem kálvinista módon óhajtom-e szervezni az esperességet? Az a mód ugyanis, ahogyan a magyar református egyházakat esperessógekké szervezték, amerikaszerte megütközést keltett ós még ma is ellenszenves az amerikai egyházak körében. Mert ők az egyházközségeket szervező és fenntartó amerikai egyházaknak egyszerűen felmondták a barátságot, az egyházi vagyont magukkal vitték s szabályszerű elbocsátást nem igen kértek, hanem egyszerűen külön tömörültek. Sok pör származott ebből, sokat is kellett váltság fejében flzetniök, el is vesztette a magyarság az amerikai közönség rokonérzését, de a becsatolás tényleg megtörtént. Mégsem úgy, amint szerették ós lehetett volna, mert 63 egyházból csak 23 csatlakozott a hazai konventhez, míg 40 gyülekezet az amerikai egyházak oltalma alatt maradt meg. Kijelentettem, hogy az ón törekvésem az, hogy egyházközségeink a Gen. Council ellenőrzése és szíves támogatása alatt továbbra is megmaradjanak. Én nem akarom széttépni azokat az erkölcsi kapcsokat, amelyek a kivándorolt hittestvérek és az őket felkaroló amerikai egyházak között szövődtek. Sőt azt szeretném, ha megértve egymást, belátnánk, hogy ne-