Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)
Mikulik Józseftől: A gömöri ág. hitv. ev. esperesség története 1520—1744. Közli Kovács Sándor
A gömöri áj. hitv. evang. esperessé;; története. 221 1671 ápril 12-én Széchenyi György kalocsai érsek, hiába mondogatta: „néhány pártütőért nem lakolhat az egész országi" hiába; „a lázadókat még sokkal nagyobb büntetéssel sújthatná ő felsége!" — volt a bécsi ministerek válasza és megtorlás címén tovább folyt a rombolás műve! Az evangélikusok üldözése ijesztő mérveket öltött. Míg Bársony György váradi püspök az ev. templomok elfoglalása végett helységről-helységre járt és ezen útjában a lutheránus köznép Nyitrában pogányúl elverte, Szelepcsónyi György, mint törvényes ügyekben a király helytartója, Pozsonyba idézett 1673 szeptember 25-ik napjára három superintendenst és harminc lelkészt, kiket aztán Majláth Miklós kir. ügyigazgató „istenkáromlással, hazaárúlással, pártütéssel" és más efféle főbenjáró bűntényekkel vádolt, a bíróság pedig „mint az isteni és földi felség megsértőit'· halálra itelt. Ezen ítéletet a király hivatal vesztésre változtatta szabadságukra hagyván az elitélteknek: áttérni, bűnös voltukat terítvénynyel elismerni vagy az országból kivándorolni. 1) „0 felsége a többi ev. hitszónokot is száműzni szándékozik!" válaszolt 1674-ben Ampringen Gáspár, midőn a bánya városok elűzött lelkészeik helyének betölthetóse iránt folyamodtak ós Szelepcsónyi 1674 március 5-re csakugyan valamennyi ev. lelkészt ós iskolamestert maga ele idézett és pedig „mint a múlt években ő felsége ellen néhány gonosz ember által tervezett lázadás részeseit!" Eddigelé is az ev. egyházak elöljárói (úgy mint az egész ország) a császári tábornokok és kapitányok kegyelmére voltak hagyva és hol többet, hol kevesebbet szenvedtek; most már valamennyit egyaránt lázadónak, bűnösnek tekintették és törvényen kívül helyezték. Az általános üldözés megindúlt, a lutheránus lelkészek és tanítók Sziléziába, a kálvinisták Erdélybe menekültek, de több mint 300 a pozsonyi törvényszék előtt megjelent ós 1674 évi ápril hó 4-én sok zaklatás, kínos vallatás és embertelen bánásmód kiállása után — fej és jószágvesztésre ítéltetett. Ezt az íteletet is később oda módosították, hogy térítvény aláírásával a hivatal letételére, tántoríthatlan hűségre, vagy kivándorlásra kellett magokat kötelezni, miáltal életöket és szabadságukat megválthatták. Sokan aláírták e tórítvényeket, néhányan megszöktek, többen a sanyargatás l) Ezen térítvények kétfélék voltak: egyikben el kellett ismerniök, hogy tisztökkel visszaéltek, e miatt bíróilag elmarasztaltattak, de a császártól kegyelmet kérvén Magyarországban maradásra engedélyt nyertek, hála fejében kötelezvén magokat, hogy többé az isteni tiszteletbe nem avatkoznak; a másnemű térítvény kivándorlásra kötetezte az aláírót, minek ha az illető egy hónap alatt eleget nem tenne, a hűtlenség vétkébe esik. Harminckettő részint kivándorolt, részint az első térítvényt írta alá, a 33-ik (Suhajda Mátyás varini lelkész) engedett a csábításnak és — áttért.
