Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Mikulik Józseftől: A gömöri ág. hitv. ev. esperesség története 1520—1744. Közli Kovács Sándor

A gömöri ág. hitv. evang. esperesség története 1520 -1741. (Folytatás). 4. Az egyes lelkészektől e korszakban is feltétlen enge­delmességet követelt az esperesség, e tekintetben a legkisebb vétség is — mint már láttuk — fenyíték alá esett; hasonlóan megkívánták, hogy a lelkész mint az isteni ige hirdetője valláserkölcsi tekintetben is példányképűl szolgáljon a hívek­nek és mindenben az esperességi szabályokhoz ragaszkodjék. A fegyelem, mint fentebb láttuk, kíméletet ugyan nem ismert, de attól eltekintve a lelkészi hatalom, kivált a világi emberrel és a polgári hatósággal szemben, korlátlan és felette nagy volt. Azt sem kell feledni, hogy az esperesség minden tagja bajban támogatást, szenvedett sérelem esetében elégtételt nyert. Jaj volt annak, ki a lelkészt becsmérelte, szolgálatait igénybe nem vette, pontosan nem fizette. A hárskútiak hiába mondták Csetneken 1633 ápril 13-án: „lelkészünk Lányi György hirtelen haragú, kevéssé tanult, nehezen érthető beszédű és rossz gazda, kérjük elmozdítását!" — A kérelemnek hely nem adatik, volt a válasz, mert a felhozott ok nem elegendő ahhoz, hogy elmozdíttassék (Prot. Schröter 243 1.). Nézzük már most a lelkészek e korbeli jövedelmeit vagy is inkább a Homonnay Mária által Blasius Péter dereski lel­kész részére kiadott meghívó levelet (vocator). 1630 augusztus hő 10 napján. Mi gróf Drugeth Homonnay Mária az néhai tekintetes és nagyságos rimaszécsi Széchy György úrnak meghagyatott özvegye stb. Alkutattuk meg dereski, licei és lévárti jobbá­gyainkkal Blasius Péter prédikátor esztendőnkent való fize­tése lészen tőlök, az mint rendszerint következik: elsőben is Minden egészhelyes jobbágy ötven pénzzel, egy-egy jósvai szapu búzával tartozik, az kik penig ketten összefog­nak s úgy szántanak, ketten adnak egy jósvai szapu búzát, de azért ugyan ötven-ötven pénzzel tartozik egyik-egyik. Az kinek barma nincs, akár jobbágy, akár zsellyér, fél­fél jósvai szapu búzával 's ötven-ötven pénzzel tartozik. Az özvegyasszonyok mindenik három-három sing vászona (1.) szent Mihály napvendégségkor offertoriummal tartozik és Theol. Szaklap XII, ivf, 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom