Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Hamar Istvántól: Az ó-testamentumi véres áldozatok és azokban a vér jelentősége

Az ó-testamentumi véres áldozatok és azokban a vér jelentősége. J9 áldozatok között a vérrel való manipulációt különös jelentőséggel találjuk meg a páska-állat leölésénél. A leölt állat vére, a belemártott izsóp-köteg segítségével a két ajtófélfára ós a szemöldök fára volt reá hintendő, hogy a vér jelűi legyen és a „pusztító" be ne menjen a házba öldökölni. A vérrel való mindeme manipulációknak kétségtelenül a vér misztikus gyógyító, megtisztító és engesztelő hatásában való hit volt az alapja, a mi meg a primitiv animistikus felfogásban gyökerezett. Ezt a hitet azonban nemcsak a zsidó nép táplálta, hanem a földnek minden primitiv népe is, sőt táplálja még ma is. Az ó-testamentumi vallás áldozati szertartásaiban is több helyen fel- feltűnik az ősi primitiv animistikus felfogásnak egy-egy jelensége, de csak mint a régi múltnak öntudatlan maradványa, a mi eredeti jelentőségét teljesen elveszítette a későbbi, az Isten közvetlen kijelentésére és parancsolatára alapított levitikus áldozati rendszerben. Nem lehet ugyan kétségünk afelől, hogy addig, a míg ez a levitikus áldozati rendszer a hosszú fejlődés során megnyerte tisztultabb alapelveit és határozott rendszerét, s a míg az áldozatok nem centralizáltattak a jeruzsálemi templomra, addig a családi és a vidéki szentélyeknél bemutatott áldozatok bőven rendelkeztek a primitiv népek mai áldozataiban is szereplő érzéki, mistikus ós mágikus elemekkel, — a levitái áldozati törvény azonban, tisztultabb felfogása mellett, a legnagyobb részben kirekesztette azokat magából, vagy a mennyiben meghagyta is a külsőségekben, de megszellemesítette, szimbolikusokká tette s ezáltal útját vágta minden érzéki, mágikus és babonára vagy meg nem engedhető gyakorlatokra vezető szokásnak. Ezért, bár keresztyén álláspontról nézve az ó-testamentum egész áldozati rendszerére, azt kell is mondanunk, hogy az csak a régi világ erőtelen és gyarló elemeihez tartozott (Gal. 4 : 9), a mely az embernek ós Istennek belső harmóniáját fenntartani ős a teljes kiengesztelést és a bűnből való újjászületést kieszközölni képtelen volt is, — de szellemi alapgondolataival, nemes intencióival, minden babonaságtól ment komoly szertartásaival ama régi elemek között olyan értékes fejlemény volt, a mely iránt, mint a Krisztus tökéletes áldozatának és váltságszerzésének előképe iránt, a keresztyénségnek mindenkor mély tisztelettel kell viseltetnie. Hamar István. 2*