Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)
Szelényi Ödön dr.-tól: Böhm Károly és a vallásfilozófia
Bőli m Károly és a vallásfilozófia. 141 tyénség első fellépése egyoldalú értékelésben részesítette a szellemet. Jézus maga azonban nem az egész lelket, hanem annak csak egyik legfőbb nyilvánulását tette minden érték alapjává és mértékévé: a szeretetet. Merő pszichológiai lehetetlenség volt, hogy ezen különben is egészen individuális és homályos becslés Jézus környezetében törés nélkül érvényesüljön. Mert Jézus környezete akkor még egészen más értékelési fokon állott. Ezen fokot a zsidó nép (Pál) és az Imperium értékelései adták meg. A keresztyénség ily kép teljesen az utilisztikus számítás uralma alá kerül. Ez azonban szükséges is volt, hogy a világ minden tehetséget (nemcsak a szeretetet, hanem az értelmi erőt és az akarat erejét is) felhasználhasson s ezáltal megismerhessen. Ezzel a lélek teljes képe iőn nyerve s a jézusi becslés kiegészítve. Most megvalósulhatott a Jézustól hirdetett individualizmus, melynek kivívása a protestantizmus legnagyobb dicsősége. „A protestáns embernek minden önkénytelen és öntudatlan értékessége csak eszközi beccsel bir; nála csak az önrendelkező Én bir igaz értékkel". Persze, ezt az öntudatos, minden oldalú prot. egyént nagy távolság választja el attól az öntudatlanul szerető embertől, akit Jézus talált a legbecsesebbnek. Azért rha a keresztyénség csak vallás, akkor uralmának korát letűntnek kell mondanunk; ha azonban a keresztyénség új értékelési mód, akkor határtalan fejlődés küszöbén áll még és uralmának átható ereje még csak ezentúl fog kitűnni". Ugy hisszük, ez csak elég világos. Ha Böhm a keresztyénséget, a legtökéletesebb vallást, mint vallást letűntnek tekinti, akkor ebből kényszerűséggel csak az következhetik, hogy a vallás alapját képező realitást nem ismeri el realitásnak. Ezt számos fentebb idézett szava igazolja, de igazolhatjuk azzal is, amit „A logikai érték taná"-ban a „szentségesrőlmond. Tudjuk, hogy Böhm szerint az értéknek hordozója nem az abszolút tárgy, hanem csak annak vetített képe. Már ebből világos, hogy ezt a tételt a jó, igaz és szép értékeinél elfogadhatjuk, de nein fogadhatjuk el a szentségesnél, vagyis a vallásos értéknél, mert ép a vallás végső, transcendens gyökerét tagadná meg és visszavetne a Feuerbach álláspontjára, mely szerint a vallás merőben antropológizmus, öntudatlan öncsalás, melyben az ember a saját maga lényegét imádja. Böhmöt kritikai szelleme megóvta ilyenféle állítástól. Mindazonáltal nem veszi föl a szentségest mint külön értéket, mint pl. Windelband 1) Bőhmnek a szentséges nem más, mint a tökéletesség összessége, nem külön érték a többi megállapított órtókek W. Windelband: Präludien. 4 Tubingen. Mohr. II, 222 309.
