Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Hamar Istvántól: Az ó-testamentumi véres áldozatok és azokban a vér jelentősége

Az ό-testamentumi véres áldozatok és azokban a vér jelentősége. JJ Az ember és az állat élete a vérben levén, az ember Istennel szemben való teljes önátadását a saját vérének kiontása és ebben életének feláldozása által demonstrálhatná; ha pedig vétkezett Isten és felebarátja ellen, vére kiontatásával s ebben élete elvételével kellene bűnhődnie, az első bűn büntetésénél kimondott amaz isteni ítélet alapján, hogy a bűnösnek meg kell halnia (Gen. 2 : 17, 3 :19). Az élet kioltásában álló devotiót azonban az áldozati-tóráh felfogása szerint Isten nem kivánja; megelégszik azzal, hogy a hívő ezt az ő tulajdonát képező tiszta állat életének feláldozásával mutassa meg (Lev. 1 : 2, 3, 3 : 1—5); a bűnös embert illletőleg pedig úgy rendelkezett, hogy a megbocsátható bűnökbe esés eseteiben valamely tiszta, ártatlan állatnak a vérben levő életét prezentálja ő előtte, bűne kiengeszteléséül és élete váltságául. A klasszikus hely, a melyből ez a felfogás a legvilágosabban kitűnik, Mózes 3-dik könyve 17. fejezetének 11-dik verse, amely így hangzik: „ . . . a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért; mert· a vér, a benne levő élet által szerez engesztelést" (V. ö. még Levit. 4—7. fej.) A substitutió szempontja azonban más-más módon tűnik fel a véres áldozatok különböző fajainál, a szerint a cél szerint, a mit az áldozat el akar érni. Az istentiszteleti áldozatoknál, a melyekhez a mindennapi és az ünnepnapi gyülekezeti- ós az egyesek részéről vallásos buzgóságból bemutatott égőáldozatok tartoztak, az áldozatok célja nem volt más, mint a szövetséges Isten legfőbb hatalma elismerésének s a tőle való függés érzésének hódolatteljes kifejezése és ebben a nép vagy az egyes egyén életének felajánlása. Az istentiszteleti áldozatoknál a népnek vagy az egyesnek és az Istennek viszonya normálisnak, a bűn által meg nem zavartnak tekintetvén, ezek az áldozatok szorosan vett engesztelő jelleggel nem rendelkeztek, hanem csak az Istennel való normális viszony további fentartását és az Isten áldó ós védő kegyelmének továbbra is biztosítását célozták, a miért is az áldozati állat ezeknél helyettesítette ugyan a gyülekezetet, vagy az egyest, de ebben a helyettesítésben nem szerepelt a helyettes elégtétel gondolata, hanem az áldozati állat vérében levő életnek az Isten előtt való bemutatása csak azt jelképezte, hogy a gyülekezet vagy az egyes a maga életét is kész Istennek áldozni. Éppen ezért a gyülekezetért bemutatott istentiszteleti áldozatoknál hiányzott az engesztelő áldozatoknál oly fontos kézrátétel; az egyes ember által bemutatott istentiszteleti áldozatnál pedig csak azt jelezte, hogy az áldozó az áldozati állatot a maga helyettesítőjeképen áldozza fel. A hálaáldozatoknál a cél vagy a már elvett jókért való