Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

György J. dr.-tól: Hit és tudomány

Hit és tudomány. 215 százezreit küldik a halál torkába, hogy egy másik nemzetnek ártatlan, békés fiait lemészárolják, földjeiket elfoglalják? Ámde egyáltalán miképpen is lehetséges az, hogy az emberi ismeretnek és okosságnak oly páratlan kibővülése, — a jog és törvénytiszteletnek oly hosszú megszokása, a nélkülözhetlen, békés polgári foglalkozásoknak oly általános elterjedése dacára, az államoknak a háborús öldöklésre való szervezkedése évről-évre minden megelőző fegyverkezést fölülmúló mérveket ölt? Mintha mindazok a körülmények, melyeknek az önkényt, az erőszakot, a vérontást, az oktalan, vak véletlent, az értelmetlen vagyon és emberpusztítást föltétlenül és végképpen ki kellene törülniök az emberi nem leggyalázatosabb szégyenfoltjai közül, — mintha mindazok a körülmények éppen égetőbbé tennék e szégyenfoltot I Hogy lehet ez ? Ε kérdésre egyetlen felelet látszik biztosnak : az emberiség istentelensége, a vagyon és hatalom imádás. A vallási fölött a természettudományos világnézet uralomra jutásának a modern militárizmus a legkézzelfoghatóbb és egyszersmind legiszonyatosabb koronatanuja. A militárizmus az, ami az embert, leginkább fölmagasztalt képviselőiben, legbizonyosabban tünteti föl vérengző „kulturbestia"-ként. A militárizmus az állati leszármazás ágai között is a fenevadaktól való leszármazásunknak poklokat fölidéző bizonyítéka. A militárizmus vallásilag is, erkölcsileg is, politikailag is, gazdaságilag is veszélyes taposó malom, mely a saját szörnyszülötteit újra ós újra szülve örökös körben forog s az emberiséget lelki és testi erőinek állandó leőrlésével pusztítja. Vallásilag a militárizmus létföltétele az, hogy az ember bizalmát veszíti az igazságos isteni gondviselésben. Nemzetök ügyét azok vetik a fegyveres döntős véletlen esélyére, akik azt hiszik, hogy a mindenség s az emberi társadalom életében nem az igaz, a jó, a célszerű van diadalra rendelve, hanem a fegyveres erő lesz úrrá az igaz, a jő, a célszerű felett. Akik hisznek Istenben és a világ olyan berendezésében, mely szerint az igaznak, a jónak, az állatias erők minden pillanatnyi sikerei dacára, győznie kell amaz erők felett, azok solíásem bízhatnak semmi vitát fegyveres döntésre. Akik ellenben fegyveres döntésre bízzák ügyüket, azok ezzel cáfolhatlan bizonyítékot nyújtottak arról, hogy a világ okos és célszerű fejlődésében, igazságos isteni gondviselésben nem hisznek. A harc tehát a saját szülőjét képező vallásos rosszat mindegyre újra szüli. Á háború ugyanis a harckeverők hitetlenségéből ered. És viszont a háború hitetlenné teszi azokat, akiket hatása érint. Mert az a tény, hogy életbe vágó érdekek