Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
Sebestyén Jenőtől: Kálvinizmus és demokrácia
44 Sebestyén Jenő. ν goznak is, tulajdonképen azért egymástól állandóan óriási távolságban maradnak. Különben is, már maga az is nagy kérdés, hogy a modern demokrácia a maga mai elveivel valóban életképes-e és be tudja-e váltani a hozzá fűzött reménységeket? Vájjon nem fog-e olyan kiábrándulásra vezetni, mint a görög demokráciák s nem fogja-e önmagát aláásni a saját elveinek, az emberiség életének egyetemes törvényeivel ellenkező szélsőségei által? Mert a modern demokráciának nagyon is megvannak a maga ellentétei, antinómiái önmagában is, 1) s a szabadság és egyenlőség együtt, párosulva a demokrata elvek kommunisztikus izű elveivel inkább egymás meggátlására, mint kifejlesztésére alkalmasak. Maga a nép végeredményében még sem képes önmagát kormányozni, a szavazatok millióiból alakult nagy test szétesik, illetve a tömegek egyes vezérek és demagógok kezeire jutnak, akik rövid időre jutván hatalomra, igen gyakran még jobban visszaélnek vele mint a koronás fők. A népszabadság és a népjogok sem virágzanak úgy, a hogy gondolnók s a híres spártai köztársaság például a legnagyobb zsarnoksággal nyúlt bele és szabályozta, kötötte meg az egyén szabadságát és annak életét. Hasbach Vilmos a modern demokráciáról szóló legújabban megjelent és fentebb is idézett nagy munkájában rámutat arra, hogy nincs kellőleg megalapozva az a felvétel, mely szerint a modern demokrácia a népléleknek valami olyan belső, minden ellenállást legyőző vágyából származott volna, mely őt arra hajtja, hogy saját maga szabályozza a maga politikai életét. v) Sir Henry Sumner Maine angol író pedig gúnyolódik a fölött a nézet fölött, mely szerint a demokrácia valami ellenállhatatlan ós elkerülhetetlen dolog lenne. Szerinte az a nézet, hogy a demokrácia valami ellenállhatatlan szükségszerűség, francia eredetű gondolat, épen úgy, mint „minden selejtes politikai általánosítás." 3) A történelem és a tények pedig azt bizonyítják, hogy egy demokratikus államforma konstrukciója sem multa felül a liberális államnak, azaz az alkotmányos monarchiának konstrukcióját s igazán nem lehet eldönteni, hogy úgy a mai emberiségnek, mint általában minden korok emberiségének mi gyökerezik mélyebben a lelkében: a monarchia-e vagy a demokrácia? Ha pedig a külömböző formában megvalósult demokrácia kritikáját halljuk, be kell látnunk, hogy a modern demokrácia korántsem váltotta be azokat a reményeket, a melyeket hozzá fűztek. Bebizonyult ez úgy Franciaországban *) Hasbach i. m. 455. o. ') Hisbch: i. m. 579. o. ®) id. Hasbach: i. m. 579. o.
