Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
A hallei magyar könyvtár
Raffay Sándor. Ha az én életemnek mégh az δ határa Tovább halatta volna, Dajkálkodásodnak, anyai voltodnak Megh volt volna jutalma. Dehogy már megh holtam, sirba takartattam, Nincs annyi erőm arra, Hogy szolgálatodnak, velem tett sok jóknak Lehetne jutalma, Hanem az Istentől, δ szent felségétűi Buzgón kegyelmet kérek, Hogy szolgálatodért, velem tett sok jódért Légy kedves felségének. Már részemet fűidnek sütét nyoszolának lm én majdam ajánlom, S csak emlékezetet Kassai Istóknak (?) Én közöttetek hagyok, Lelkemet peniglen Angyalok kezében Vittetni immár látom. Ad sororem. Jaj, tűled mint lészen végső búcsúzásom Kassai Mária én ményém Asszonyom! Vallyon s már mi lészen Hozzád utolsó szóm, Ellállut én nyelvem, Oda van szólásom. Kérlek azért hitelt adj én Tolmácsomnak, Nem külemben, mikint adtál szólásomnak. Kinek ón is neked, szivem hajlékának Kedvedet kerestem, mint madár társának, Végh búcsúját hallyad immár Eöcsécskódnek: Kiványa szivessen, hogy δ felségének Szentheldhesd folyását világi éltednek, Holtod után lássad seregét szenteknek. Hogy ha én mindenben neked nem tetszettem, Vagy szomorúsággal szivedet illettem, Kassai Istóknak (?) bocsánattot nékem Nyújts szerelmes Nyényém s eresz útra engem. Ad Pátriám et Benevolos. Mit mongyak néked is Cassa ides hazám, Akiknek javára szült vala az Anyám! Óh mely soknak szeme vala függesztve rám, Midőn utaidat sétálván nyomdossám. Gondolhattam volna, mineműek azok, Erdélyben (?) valának hiresek ős nagyok, Cassai férfiak nemzetembűi azok:
