Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
György J. dr.-tól: Hit és tudomány
Hit és tudomány. 243 nyöre, mi az ismerés nemes varázsa, ha látszólag rideg mehanizmus valósággal nem a teremtő erőknek, nem az istenségnek szünetlen éledő új alkotásokba, folyton gazdagodó újabb érzéki öltözetbe jutása? * # * Már ennyiből is elég világosan kitűnik, hogy az okosság is, a történeti tapasztalás is nemhogy ellentétbe állítanák a hitet a tudással; de éppen ráutalják a tudományt is a vallásra. Ez nem is lehet másképpen. Hisz vallás és tudomány ugyanazt az emberi szükséget elégíti ki: mindkettő a lót megismerését szolgálja avégett, hogy cselekedeteinket célszerűen, bölcsen ós boldogítóan irányíthassuk. A kettő közül azonban a mélyebb, a tágabb körű ismeretet, — eszmei természeténél fogva, — szükségképpen a hit adja. Nemcsak azért, mert a tudományt is a hit vezeti többről-többre, hanem még inkább azért, mert a széttagolódásra hajló tudománynak csupán a hit képes megadni az éltető, az eszméket nyújtó egységet. Nincs megértés, nincsen tudomány olyan magyarázó, általános elvek birtoka nélkül, melyek az elütő, szétszórt jelenségeket valami kölcsönös kapcsolatba bírják hozni. És épp a különfóleségekben az egyezést jelentő ezek az elvek a lényegesek, a jellemzők a tudományban. De nincsen hit és nincsen vallás, sem olyan belső meggyőződés, olyan vezérlő eszmény nélkül, amely a természet eseményeit is az ember élete történeteit is ugyanazon legfőbb lelki hatalom kormányzata alá ne állítaná. És épp a föld feletti világkormányzatnak az egyöntetűsége, a jó cselekvésnek ős igaz gondolatnak az a legfőbb itólő mértékadója a lényeges a vallásban. Hit ós tudomány ebben találkoznak. Azért a hit és tudomány viszonyát s e viszonyból mindkettőre kiható szerfölött fontos következményeket akkor a állapíthatjuk meg leghelyesebben, ha a hitet is, a tudományt is abban a közös vonatkozásában tárgyaljuk, melynél fogva az egységes világnak mindkettő egységes kifejezője. Dr. György J. 1θ*