Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

György J. dr.-tól: Hit és tudomány

234 Dr. György J. mányt állandóan újabb és újabb kutatásokra és fölfedezésekre ösztönzi azokon a területeken, melyek a tudományok ismert mezői között feküsznek. így például a természettan legmagasabb régiója valószínűleg kapcsolatban áll a lélektan legalacsonyabb régiójával. A természettan ismer ásványi delejességet és ennek a delejessógnek a rezgése a lila rezgésen túl fekvő legmagasabb fokú rezgés. A lélektan ismer állati delejességet és ennek a jelenségeit a legalacsonyabbrendű lelki jelenségeknek minősíti, mivel az öntudatlanúl lefolyó lelki események között is ez bír a legkevesebb értelmi és öntudatos tartalommal. Az állati delejesség is valószínűleg rezgés alakjában hat. Ezen a nyomon a természettan ós lélektan közötti, jóformán ismeretlen területen, bizonyára forradalmi fontosságú fölfedezéseket lehetne tenni. De a tudományok mai, hitetlen széttagoltsága mellett minden féreg csak a maga tormájában rág. Földhöz ragadt lelkünkkel, szellemünk szemeit nem bírjuk fölnyitni, hogy lássuk, de mindig lássuk azt az egységes valót, kinek lényéből a legkülönfélébb dolgok mint ugyanazon kútfőből forrnak fel. Ha kellő mértékben meg lenne a tudosók lelkében ez a vallásos látás, akkor a hasonló természetű homályos ismeretterületek bővölködnónek buzgó búvárokban és tudásunk nemcsak a hasznos, anyagias, de a boldogító lelki ismeretekben is csodálatos eréllyel fejlődne. A középkor a tudományt a hit szolgálójának tekintette. Ez hiba volt, mert a tudomány a hitnek nem vakon engedelmeskedő robotosa, hanem hálás szeretettel adózó gyermeke. A tudomány a vallás emlőin nőtt fel s a hitből táplálkozhatok és kénytelen táplálkozni ma is. Ez okból a tudomány tartozik a vallásnak annyi jóindulattal, hogy ezt gyengélkedésében gyámolítsa. Ne mondja senki azt, hogy hit és tudomány összeferhetlenek. Az érintett észbeli okokon kívül az egész művelt emberiség vallási története mond ennek ellent. Hisz a maga nagy korszakában minden világvallás egyik fő feladatának tekintette az összes létező ismeretek rendszeres összefoglalását és földolgozását. És éppen e tudományos fölszerelésével volt képes a vallás leigázni az elméket. A vallás, mint az ismeretek rendszerezője. Akár töi'ténetileg, akár logikailag semmi sem természetesebb, mint az, hogy a hittudomány, a vallás nemcsak eszmét ad a tudásnak, de egyszersmind rendszerbe foglalja az ismereteket. Sőt a valláson kivül az ismereteknek más általános és igazi rendszerezője nem is létezik, nem is létezhetik. Hogy ma a vallás nem tölti be ezt a hivatását, ez nem