Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

György J. dr.-tól: Hit és tudomány

Hit és tudomány. 199 mokkái szemben. Hisz, — hogy egyebet ne említsünk, — az elvakult, vad emberi szenvedélynek minden országot sárba tipró fegyverkezési őrjöngése olyan sorvasztó teherként nehezedik minden nemzetre, hogy kétségtelenül nemcsak a teherhordó tömegek, de a parancsoló „felső tízezer", sőt maguk az uralkodók is megváltó megkönnyebülósként fogadnának valami nemzetközi egyesülést, mely a nemzeteknek egymásközötti jogviszonyát a fegyveres erőszak állati alapjáról az emberi okosság érdektelen birói ítéletének emberséges alapjára emelne. Hiába hirdetik s védik az államok ós uralkodók a vallást az erkölcs, az erkölcsöt a jog, a jogot az állam biztos alapjaként: a jámbor hit emlegetése merő hazugság ott, ahol a fegyver, a gyilok az úr. Amikor és ahol a keresztyénség s a többi „világvallás" üdvözítő tanával föllépett, akkor és ott az egyes emberek, nemzetségek, népek állottak szemben egymással az esztelenül vérengző ádáz kegyetlenségnek azzal az önhitt, önkényes és romboló indulatával, amellyel most az államalkotó nemzetek néznek farkasszemet. A nagy vallások bölcs, békés bizalomtól s szeretettől sugalmazott tanai megszelídítették az emberek szenvedélyeit. Az emberek politikai szervezetei, az államok azonban meg mindig vadak ós vérengzők. Az önvédelem hazug címe alatt még mindig egymás megrontására, telhetlen kapzsiságuknak erőszakos kielégítésére áldoznak legtöbb vért és vagyont. Most e nemzetek között pusztító, gyilkos, bűnös „pogányságnak" a megszüntetése, — hittel, okossággal, szeretettel való meggyőzése a vallásnak dicső, megváltó föladata, — csak úgy, mint hajdanta a nemzetek egyes fiai között dúló pogányságuknak a megszüntetése volt. Ez a föladat, — bár látszólag — a nagy vallások hitéletében eddig is létezett lényege szerint egészen új. Mert, amíg hajdan hasonló műveltségű népcsoport kebeleben, külön-külön egyéni vallással, észjárással s temperamentummmal bíró embereket s embercsoportokat kellett ugyanazon vallásnak, ugyanazon életszabályokat adó hitelvekkel, ugyanazon kulturkörben egyesítenie: addig most a már világszerte hasonló tudományos ós technikai műveltséggel bíró összes emberiség kebelében külön-külön vallással, észjárással s temperamentummal bíró egész nemzeteket és nemzetcsoportokat kell egyetlen, egyetemes emberi kultura körében egyesíteni. Más szavakkal, éppen azért, mert egyetemes emberisógi államnak egyetemes jog, ennek egyetemes erkölcs, ennek meg egyetemes vallás az alapja : a nemzetek egymásközötti magaviselete romboló bűnösségének a megszüntet nem gon-