Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Könyvismertetés - Daxer György dr.-tól: Das Gottesproblem

159 Könyvismertetés. dünk meg arról, hogy isten van. Ezen nézetről, melyet intellectualismusnak neveznek, azt is mondhatjuk, hogy a hitet azonosítja az egyéb tudományokban is szereplő u. n. theoretikus tudással. Azt lehet mondani, hogy, problémánk megoldását célzó más kísérleteket nem tekintve legtöbben, akik a mi időnkben, kérdésünkkel foglalkozunk, a hitet a tudástól lényegileg megkülönböztetik és e különbség alapját az ember akaratának valamilyen szerepében keresik. A vallásos tapasztalat vagy általában a hit, az értékelés értékítéleteivel stb. lehet isten létezéséről való meggyőződésünknek alapja. Ezen fontos kérdésben akar a mi könyvünk szerzője is állást foglalni. Azonban — mint könyve előszavában meg is mondja — a fentnevezett műben a problémánkra vonatkozó fejtegetéseknek csak első részével van dolgunk. Még pedig — miután a szerző csak a keresztyén istenhittel akar foglalkozni, amely az isten kijelentésével és itt főleg a Jézus Krisztus történeti személyével áll szoros kapcsolatban —, az istenben való hitnek ezen szerinte érzéki észrevételünk alá eső alapjával akar foglalkozni. Azonban a természetes kijelentésen alapuló s isten létezését bizonyító észbeli következtetésekkel sincs szerzőnknek dolga könyvében. Az itt tekintetbe jövő elméleti istenismeret nem alkotja könyvünk tárgyát, hanem a szent írásban foglalt kijelentés, illetőleg annak középpontját alkotó Jézus Krisztus történetében fellelhető oly események sora, melyek az istenismerettel vonatkozásban vannak. Ily események Jézus létezése, bűnnélkülisége, csodái és feltámadása. Ezekről akarja bebizonyítani, hogy a róluk való meggyőződésünk teljesen elméleti úton, a történeti tudomány segítségével alapítható meg. S nyomban hozzá is fog Jézus létezésének történeti úton való bizonyításához s szembeszáll Kalthoff, Drews, Jensen Jézus létezését tagadó állításaival (16. skk. 1.) Ugyanígy mutatja ki Jézus emberfelettiségét (20. skk. 1.) bűnnélküliségét (38. skk. 1.) feltámadásának (53. skk. 1) s csodáinak (69. skk. 1.) hitelességét, mindenütt súlyt helyezve arra, hogy megállapításaiban semmiféle „hit" vagy „tapasztalat" nem játszik szerepet, hanem egyedül az elméleti történeti gondolkodás vezérli. Azt állítja szerzőnk, hogy fejtegetéseivel „auf dem Granit des geschichtlichen, vorurteilslosen, theoretischen Urteils" áll (88. 1.). Hogy ily Ítéleteket igazaknak elismerjünk, nem szükséges, . . . hogy mint „hivők" a keresztyén vallásnak hívei legyünk. Ennyiben intellektualisztikus az ő álláspontja. Ezen alapvető fejtegetései után aztán szerzőnk kritika tárgyáváteszi Ihmelsnek (104-188. 1.), Kaftan Gyulának (189—222 1.) és Häringnek (223 — 259. 1.) idevágó eltérő nézeteit, akik nemcsak általában az istenben való hitünknek, hanem Jézus élete fent nevezett mozzanatainak hitelességéről való meggyőződésünknek alapját is nagyobb-kisebb mértékben nem —elméleti, gyakorlati okokban látják s így az intellektualizmus ellenfelei. A történeti kutatás jelentőségét ezen theologusok sem veszik semmibe, amint