Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása
Eckeli art mester élete és tanítása. 103 E. etikai ideálját az eddigiekkel, úgy hisszük, eléggé jellemeztük. Becses volta első tekintetre szembetűnő. Fenséges erkölcsi eszményt állit fel, az erkölcsiség formai kellékeit igen tüzetesen elemzi, és az érzület hangoztatásában Abelardon (egyik legfontosabb elődjén) is túltesz. Modern szemmel tekintve vannak természetesen hiányai is. A javak, erények és kötelességek rendszerét hiába keressük nála, a földi élet céljai és feladatai iránt mégis általában kevés az érzéke, nézetei olykor-olykor mégis egyfelől az antinomizmns, másrészt a quietizmus határán járnak. Az Istenben olvadozó, magában mélyedő lelke számára eltörpült az érzéki lét. E. gondolkodása oly magasra szárnyal, ideálja oly éteri magaslatokban lebeg, hogy a földi lót feltóteleit nem nézheti hasonló érdeklődéssel. Praxisa tulajdonkóp oda megy ki, hogy meg kell semmisíteni ezt az érzéki világot, hogy az időt örökkévalósággá kell változtatni, ahelyett, hogy az örök életet a földi életben is kifejezésre juttassuk. A belső ember ideálja itt-ott a sztoikus bölcsre emlékeztet, az erkölcsi rigorizmus pedig helyenként Kantot juttatja eszünkbe, csakhogy E. minden gondolata misztikus vallásosság színében jelenik meg. Az ő erkölcsi parancsa, hogy teljesítse az ember mindenkor Isten akaratát tulajdonkép annyit jelent, „hogy realizálja az ember az Istent." Fejtegetésünk folyamán nem egyszer volt alkalmunk E. oly tanítására figyelmeztetni, melyre nézve a hagyománytól eltér, tudatosan vagy öntudatlanul. Nagyon messze vezetne célunktól, ha részletesen ismertetnők E.-nak eltéréseit a hivatalos tanrendszerről, mert hiszen ezúttal csak általános képet igyekszünk nyújtani E. tanáról. Egyébként e kérdésre a megrótt 28 tétel felsorolása élénk világot vet. Néhány pontot azonban mégis szóvá akarunk tenni. E. minden előtt igen szabadon, sőt önkényesen jár el a biblia értelmezésében. Egyes mondatokat kiragadva belőle bizonyítékul hozza fel misztikus tana mellett. így a Luk. X. 38. említett hajadon neki az az ember, aki megszabadult minden idegen képtől. (42, 25). Pfeiffer XXXÍ. prédikációjában szó van egy nőről, aki urát elvesztette, kinek két fia van ós aki vizet kér az Úrtól. (Itt tehát bibliai részek össze vannak keverve). Mindezt E. a lélekre vonatkoztatja. A nőnek első öt ura az öt érzék, a mostani ura, aki meghalt, a lélek feje, a lélek férfias része, az ész. Ha ez elhalt a lélekben, akkor baj van mindenfelé. A viz maga az Isten vagy az isteni kegyelem, mely az egész embert elárasztja; vagy Mát. 18, 20 ahol valahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben . . . úgy értelmezi, hogy a kettő: a test ós a lélek teljes egyesülésben, úgy hogy a test csak azt akarja, amit a lélek. (128, 25); vagy végül a saját szemünkben lévő gerenda, minden
