Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása
Eckeli art mester élete és tanítása. 97 önmegismerése, vagy, hogy E. magyar fordítóját idézzük: „Az atya úristennel sajátos a tökéletes belátás önönmagába, feneketlen általismeróse önönmagának — csak sajátmagának közbenvetésével, nem pedig valamely képével. Ez a fiúnak a megszületése" .. . Isten valósítja a lélekben az δ születését, szüli benne az δ igéjét: a lélek pedig csak elveszi ós tovább adja az erőknek sokféle módra, hol vágy képében, hol jószándék képében, hol a szeretet cselekedete gyanánt, hol hálaórzés kópében, vagy bármely alakban is jelentkezik benned. Minden az övé és éppenséggel nem a tied, amit Isten eképpen hat és úgy fogadjad, mint az övét. (A Szellem II, 136 és 150). Az ige megszületése nyomán bekövetkezett ama megváltozása az embernek — mely egyébként megfelel annak az állapotnak, melyet a keresztyén dogmatika újjászületésnek nevez — azonban ideiglenes valami, ennélfogva arra kell törekedni, hogy az állandóvá váljék és ez az, amit irónk az Istennel való egyesülés néven emleget. Ekkor visszanyeri az ember, helyesebben a lélek régi méltóságát — megszabadulván minden érzéki bilincstől. Ha minden végestől ós minden tökéletlenségtől megtisztultunk, akkor Istennel egyenlőkké leszünk, (41, 12.) eggyé válunk vele. Akkor nekem is adja Isten mindazt, amit egyszülött fiának adott; akkor az én lelkem az atyával együtt működik. (56, 5; 161, 30.) Sőt nem is az ón lelkem működik, hanem Isten működik helyette. A léleknek és Istennek ezen szoros egyesülése, sőt egységesülése, bárha megindulhat és meg is indul e földi lót alatt, de teljesen itt nem valósulhat meg, hanem csak az örökkévalóságban. (252, 3.) 1) Látnivaló, hogy E. itt tulajdonképpen egy eszményt állit fel ós ép azért, hogy ezt bevésse hallgatói lelkébe és e magasztos cél felé lendítse minden iparkodásukat,|;sokszor úgy kiélezi alapgondolatát, hogy túlzásba esik. Láttuk, hogy egyes kitételei az eretnekség színezetét viselik magukon. Helyenként a veszedelmet maga is észreveszi és rajta van, hogy a mondottat enyhítse, megszorítsa. így némely helyből az tűnik ki, hogy a lélek mégsem teljesen azonos az Istennel. Azt mondja pl. hogy az Isten természeténél fogva, tehát a maga erejéből az, ami a lélek kegyelemből. (185, 2.) A lélek, ha Istennel egyesül, istenivó lesz ugyan, de az Isten nem lesz lélekké, a lélek Istenben maradt mint csöpp a tengerben, Isten pedig magában. (314, 20—23.) A kimondott szót azonban nem lehet visszavenni 1 E. tehát kevésbbé *) Tehát csak ideiglenes állapot lehet, amire e szavai vonatkoznak : homo interior nullo modo est in tempore aut loco, sed prorsus in eternitate. Spamer: Texte 15. Theol. Szaklap. XI. évf. 7
