Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Bothár Dánieltől: Lethenyei István
48 Botliár Dániel. csatlakozott hozzá és vele együtt táborozott a keresztúri táborban, honnan levelet irt Klasszekovich superintendenshez, melyben lelkészt kér tőle, ki tábori papjának az istentiszteletben segédkezzék. Klasszekovich kiváló lelkészt akart odaküldeni és igy esett választása Lethenyeire, aki nagyon megtetszhetett Nádasdynak, mert azért kérdezte 1619. március 25-én levélben Klasszekovichtól, vájjon nem-e lesz udvari papjának, Kis Bertalannak sérelmére ha a húsvéti ünnepekben a levélben már előre is meghívott Lethenyei helyettesíti és neki udvari népével együtt prédikációval szolgál a keresztúri táborban. 1) Mikor azonban a fehérhegyi csatában a protestánsok szerencsecsillaga lehanyatlott és Bethlen kénytelen volt csapatait a Dunántúlról elvonni, az 1621 -ik év január 6-án, vízkereszt napján, Eszterházy Miklós és Collalto vezérlete alatt váratlanul durva zsoldosok rontanak Dunántúl virágzó központi egyházába, Csepregbe. Nőket, öregeket, gyermekeket személyválogatás nélkül kardélre hánynak, úgyhogy az utcák síkosakká váltak a vértől. Megtámadják az 1592-ben az evangélikusok által épített gót tornyú gerendás alsó templomot és megsebesítik lelkészét. Elpusztítják az iskolát, melynek rektora, Galgóczy Miklós csak váltságdíj árán mentheti meg életét. A második lelkész, a tudós Zvonarich Imre pedig, ki a fallal övezett piaci, vagy az úgynevezett felső templomba szorult népet és diákságot imáival vigasztalta, martirhaiáit halt. És mindennek azért kellett megtörténnie, mert Nádasdy evangélikus volt és mint Bethlen ő sem akarta tűrni, hogy Pázmány erőszakkal foglaljon el protestáns templomokat és hogy üldözze a prédikátorokat. Ezért kellett lakolnia Dunántúl legvirágzóbb evangélikus gyülekezetének. De ez a nagy veszteség sem vetett véget a csepregi evangélikus gyülekezetnek, inert földesura segítségével a polgárság csakhamar kiheverte veszteségét. Kedvvel és nagy erővel folytatták a külső és belső újjáépítés nagy munkáját. Felépítették az elpusztult házakat, kijavították a templomot és egyelőre az iskolát. Farkas Imre személyében könyvnyomtató jön a városba. A legszerencsésebb választást pedig akkor csinálják Csepreg polgárai, mikor a megölt Zvonarich Imre helyébe Lethenyei Istvánt hívják meg lelkészül, ki abban a templomban, melynek egyik falán a közbeszéd szerint ma is kiújul az 1621-ben megölt lutheránusok vére, állását kimutathatólag már 1621. június 21-én el is foglalta és most vele kezdődik Csepreg fénykora. Hogy csak a legfontosabb dolgokat említsem, Csepreg nyomdája csak a pusztulás után kezd működni épen Lethenyeinek egy munkájával és még '} Payr: Egyháztörténeti emlékek 173. 1.