Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Erdős József dr.-tól: A Jelenésekről való könyv
A Jelenésekről való könyv. 31 nek, állhatatosságnak és örömnek ékesen szóló bizonysága, tökéletesen méltó arra, hogy a kánonban helyet foglaljon. Az utolsó idők mozzanataira és a Krisztus országának egykori megvalósulására vonatkozó prófétai szakaszai mintegy visszhangjai és részletezései annak a nagy gondolatnak, amelyet Krisztus már előbb kijelentett (Mt 13 3C 5 0, 24., 25. r.) és Pál apostol szintén hirdetett (Róm. 11., 2 Thess. 2). Az újszövetségi kánon hiteles, egységes tanfogalmával ellentétes nézetet nem találunk benne, sőt az a meggyőződésünk, hogy úgy alapeszméje, mint egészben véve a tárgya, az evangólioin élő, üde, teljes forrásából ered. Kétségtelen üdvigazság ugyanis az, hogy Krisztus, aki a halálból feltámadott, megdicsőült és a mennyben az Atya jobbján uralkodik: ismét eljő egykoron és Ítéletet tart. A feltámadás, az örök élet és üdv reménysége, Krisztus parusiájához fűződik s e boldogító tudomány nőikül hiányos ós fogyatékos volna a kinyilatkoztatás okmánytára. Ám, azt természetesnek kell találnunk, hogy ez a páratlan üdvtény, tudniillik a Krisztus eljövetele, a küzdelmeknek és változásoknak beláthatatlan hosszú folyamata után történik meg. Amíg megérik az emberiség az ítéletre és amíg elközelg a tökéletességre jutás ideje: addig várni, tűrni, remélni, előkészülni, harcolni és imádkozni kell a hívőknek, amint ezt az apokalyptikus író, jelek ós példaképek művészi feltüntetésével terjeszti elő. A földi lét minden jelensége, ténye, az örökkévalóságban elérendő ama végcél fele irányul, ahol Isten örök végzése szerint, a Krisztus eljövetelekor, minden üdvigéret és jövendölés igazság ós bizonyosság lesz. Ε nézetünk kinyilvánítása mellett nem hallgathatjuk el azt sem, hogy az Apokalypsist némelyek dogmatikai szempontból gáncsolták, sőt, mint a kánoni iratokkal ellentétes apokrif iratot és eretnek koholmányt elvetették. így cselekedtek a második század végén az alogisták, a tizennyolcadik században Oeder és Semler. Ezek a régibb és ujabb kifogások azonban részint tájékozatlanságból, részint félreértésből származtak. Mikor p. o. Oeder, az Ápokalypsisnek Krisztusról szóló tannézletót cerinthusi képzetnek minősíti, ezzel azt árulja el, hogy sem a Cerinthus elméletét, sem az Apokalypsis szellemét nem ismeri, vagy legalább is nem érti. Egyébiránt ezeket az oederi és semleri ellenvetéseket alaposan megcáfolták már Eichhorn, Hartwig, Stori·, és Lücke , idézett munkáikban s ma már nem is hangoztatja egy kritikus sem, hogy az Apokalypsis, tartalmi szempontból méltatlan volna a kánoni jellegre ós tekintélyre. Alaki tekintetben szintén teljes joggal megilleti az Apokalypsist a kánoni méltóság. Mint a profétálási képesség és a szent költészet remeke, gyönyörűen illik be a kánon