Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Szimonidesz Lajostól: Élt-e Jézus?
264 Szimonidesz Lajos. Ilyesmit nem szoktak kitalálni. „A tanítvány nem lehet nagyobb a mesterénél." A tanítványok és hivek szeretete, csodálata és hite legfeljebb ragyogóbbá tette ezt a képet: naiv képzeletével kiszínezte s a hit virágaiból koszorút font rája. Ehhez sem előre feltett szándék nem kellett, sem más vallásoktól felvett kölcsön. A néplélek ős talaja nem volt még kiélve és kizsarolva. Mint az ótestamentum irói és költői régi hősökről. úgy tudtak Jézus hívei az ő Urukról beszélni. Leikök mélyéből ópúgy felfakadt a virág, szemökben ép úgy kigyúlt a láng. mint mikor a buddhista Buddháról, a görög és a római az ő Mithrájáról, vagy Attisáról beszélt, akiben hitt s akitől üdvösségét várta. Csak a synoptikusok és János evangéliumának, a különbözőségére kell gondolnunk hogy ezt belássuk. A synoptikusokban szóhagyomány van összegyűjtve. Ez a keresztyénség kincse. Idegenből is szerzett vagyont, az azonban egészen más. Egy pillantás az Apocalypsisre meggyőz erről (Gunkel). Ezzel az elmélkedéssel szinte észrevétlenül át is léptünk a történet talajáról a vallástörténet területére, ahol mostanában — úgy látszik, — nem tények, hanem összehasonlítások és theoriák tenyésznek. Egy pár extravagáns elmélet miatt azonban nem szabad a tényeket ignorálni. Nagy szükség van arra, hogy a tudomány horizontjával együtt a theologiáó és a vallásosságé is nagyobbodjék s hogy ez se szűk völgyből, hanem hatalmas kilátást nyújtó magaslatról nézze a világot. Az isteni szellem és igazság kutatása a világban : ez a keresztyén vallástudomány feladata. A vallástörténettől először csak azt várjuk, hogy Jézus korának s környezetének a vallásával ismertessen meg. Az első, ami feltűnik, a valláskeveredós ténye. Ez konstatálható a zsidóknál, a görögöknél és rómaiaknál. Jézus azonban nem tart ezzel az áradattal. Mások a vallásos impulzusokat szótszórják, mint a prizma a napsugarait. Jézus összegyűjti őket magában s intenzitásukat annyira fokozza, hogy szinte gyújtó, pusztító hatásuk van. Mások világnézetők s vallásuk alkotórészeit összekölcsönzik. Jézusról azt lehet mondani, amit ő mondott az istenországa tudósairól: hogy az ő lelkének kincseiből adott régit és ujat. (Mt. 13. Λ 2·) Jézus és környezete közt ebből a szempontból nagy az ellentét. Pál apostol már nem oly önálló, rá különböző szellemi irányok hatottak. Ő azonban ezeket a hatásokat még egységes világnézetté tudta összeolvasztani, azonban a későbbi keresztyének sok örökséget hoztak magukkal pogányságukból s zsidóságukból s még ezen felül is jobban alkalmazkodtak a világhoz s másokhoz, mint amennyire az Jézus szellemének megfelelt. Ebben a processzusban azonban határozottan
