Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Zoványi Jenőtől: A protestantizmus fogalma és lényege

A protestantisraus fogalma és lényege. 37 hitirányzónak, amazt miért fogadják el inkább ? Miért higyjek én józaneszem és meggyőződésem ellenére Bullingernek vagy akár Zwinglinek, Melanchthonnak vagy akár Luthernek, Bezának vagy akár Calvinusnak inkább, mint másoknak ? És ha őket kénytelen-kelletlen csalatkozhatatlanoknak kell tartanom, avagy egyiket-másikat közülök, miért ne tarthassak — esetleg több joggal — csalatkozhatatlannak egy velem egykorú embert, aki már ismerős a jelenkor felfedezéseivel, eszméivel, törekvéseivel, műveltségi állapotaival, szellemi igényeivel s utoljára is jobban hozzájok tud alkalmazkodni, mint ama más világban élt elődök. Kivált, mikor annál a kortársnál ezek folytán nincs is végképen kizárva, hogy változás és fejlődés állhasson be nála a haladás javára, ellenben ama confessióktól örökre el van zárva a modern korhoz való alkalmazkodás lehetősége. Ugy hogy a hitnek a korral való kibékülésére feltétlenül több kilátást nyújt még a pápai csalatkozhatatlanság tana is, mint az elmúlt századok protestáns confessióihoz kötelezőleg való ragaszkodás. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ha valaki a dogmaszerü felfogásban látja a protestantismusnak is a lényegét, azonnal külön egyházat köteles alakitnia, vagy legalább is ki kell lépnie előbbi egyházából, mihelyt csak egyetlen ponton is eltér annak hivatalosan bevett confessiójától. Már pedig kérdem, kicsoda az a mai orthodoxusok között, nemcsak az ellenvéleményt jogosultnak tartók hanem az eretnekbiráskodásra is készséggel vállalkozók között, aki minden tételét elfogadja a hivatalosan bovett hitvallásoknak ? Senki, kétségen kiviil senki. Egy sincs; csak egyetlen-egy sincs. Már most az orthodoxusok utóbbi, türelmetlen csoportjának feltétlenül el kellene hagyniok jelenlegi egyházokat, s bizonyosan nem is veszítene velők semmit sem a protestantismus, sőt még az illető egyház sem, amelynek csak hitelét és tisztességét rontják, és amelyet alapjából igyekeznek kiforgatni méltán destructivnak mondható müködésökkel. Az emberi művelődés történetében hasonlóképen szerfelett alantas szerepet játszott volna a protestánsság, ha csupán a többé vagy kevésbbé jól összeállított hitrendszerei különböztették volna meg a katholikus egyháztól, nem pedig egyúttal és főképen egész világnézete, az, ami oly tökéletesen megfelel mind a Krisztus tanításának, mind az ember rendeltetésének. Ha nem érvényesült volna az elmúlt századok folyamán — nem egyszer a protestáns egyházaknak is ellenére — a protestantismus szelleme a közéletben és irodalomban, a társadalomban és tudományban, az állami életben és közgondolkozásban: makiszámithatatlan mértékben hátrább állana a világ minden tekintetben, mint ahogy áll. Nem az egyházak hivatalos vezetőié, nem az egyházi