Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

B. Pap Istvántól: Gyakorlati theologiai irodalom

32 Β. Pap István. Hackenschmidt könyve ezt a célt akarja szolgálni, kezébe akarja adni a prédikátornak azokat az elveket, amelyek őt a Krisztusra vonatkozó ellentétes felfogások megítéléséhez vezérlik s így megsegítik őt a prédikáció középpontját képező tárgynak következetes előterjesztésében. Ilyen kézi dogmatikát adott vonzó, szép nyelven megírva az angol nagy költő pap Watson is (Jan Maclaren) a lelkészek kezébe „The Doctories of Grace" címen. Konstatálhatjuk, hogy Hackenschmidt az ő álláspontján a feladatot jól oldotta meg és könyvét azok is haszonnal forgathatják, akik a Megváltóra vonatkozó nézeteiben vele mindenben egyet nem érthetnek. Felfogása a ,.jobb" oldal felé hajlik, mert erősen hangsúlyozza, hogy Jézus az Isten teljes tökéletes, abszolút kijelentése, mint ilyen a mi váltságunk, életadónk, Urunk és Istenünk és így nemcsak hitünk szerzője tanítója, nemcsak a megismerésnek tárgya, hanem épúgy, mint Isten, hitünknek objektuma is. A szerző szerint az evangélium egy nagy szerves egész, nincs első és második evangélium; a Jézus—Pál vitában nem áll a szélső balon álló Weinel, Bousset stb. párthoz, amely szerint Pál a Krisztus evangéliumát elhomályosította, és „megterhelte", hanem szerinte is Pál volt az, aki Krisztust az ő életének, halálának, feltámadásának világánál a legteljesebben megértette. Amit Pál Krisztusban látott, és magáévá tett, az nem függeléke az evangéliumnak, hanem ennek centrális világmeggyó'ző ereje. (110 1.) Ez jó lecke azoknak, akik a Jézus és Pál evangéliuma közötti ellentéteket szeretik hangoztatni, sőt itt-ott szeretnek az utóbbi felett, mint valami új, idegenszerű, rabbinisztikus tan felett könnyedén átsiklani. Jó megjegyzése a szerzőnek az, hogy a modern prédikátornak a modernkedőktől kell legjobban óvakodnia. Bizonyára azt akarja ezzel mondani, hogy minden egészségesebb és létjogosultsággal bíró irányzatot első sorban ennek túlzó követői kompromitálnak. A modern theologusok küzdöttek a legnagyobb vehemenciával a Jézus létezését is tagadó Drews ellen, aki a Jézusban csak a „történetit", az emberi kört látja s ezzel a modernek elveinek képtelenségeit jobban demonstrálta, mint a pozitív theologia legerősebb argumentumai. Még két dologról emlékezem meg a könyvet illetőleg. A végén olvasunk modern prédikátorok műveiből, amelyekben feltünteti a szerző, hogy a különböző árnyalatú prédikátorok mint törnek lándzsát igehirdetésükkel amellett, hogy Jézust csak Jézust kell prédikálnunk és néhány pontban egészséges megszívlelésre méltó tanácsokat ad a modern iránynak, amelyekből azonban mindenki tanulhat. Hadd idézzünk itt néhányat. Ne prédikálj úgy, hogy minden áron a moderneknek akarjál tetszeni, ebben nincs köszönet. Ne prédikálj doktrinär módon és túlzó érzelgősséggel, mert túl forró ételt senki sem eszik. A prédikátor textusát prédikálja ! Az hirdeti igazán Isten igéjét tisztán és hamisitatlanúl, aki igazságot szolgáltat textusának. A textusból folyó legyen minden gondolat, minden prédi-