Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Szlávik Mátyás dr.-tól: Buddha, Mohamed és Krisztus

Buddha, Mohamed és Krisztus. 305 macht stumpf und weltflüchtig, die islamische weltselig, die christliche gottselig". S különbség van a három világvallás között a kultuszról s a közösségi életről szóló felfogásában is. Jellemző és vallása sajátos lényegét kifejező, hogy a buddhizmusnak — legalább régebbi eredeti alakjában — nincs kultusza. Nihilista életbölcselete és sivár nirvánája mellett mi jelentősége is volna annak? Dogmák és szertartások „csak mankók hajótöröttek számára", három nagy időszaki évi ünnepe későbbi fejlemény. A halálból élet nem fakadhat. Későbbi szertartásszerű és közösségi élete a szerzetesek találmánya. Ε téren is legteljesebb ellentéte az izlám kultusza és közösségi élete. A zsidókeresztyénség ceremoniáliséletegazdagitotta theokraciája kultuszéletét. Kaabájával valósággal lokalizálta Mohamed a maga vallását. Kultusza főleg imatiszteletben és bucsujárásban vész el. Közösségi élete minden izében theokratikus jellegű. Vallása politikai természetű a maga összes vonatkozásaiban. — Ethikai értelemben vett kultuszról csak a keresztyénsógben lehet szó. Ép azért a mi istentiszteletünk lélekben és igazságban való imádás, tehát benső szellemi természetű a mi imánk, mint annak legfőbb tárgya : az istenországa. Az istenhez csak a keresztyénség szellemében lehet valóban és igazán imádkozni. Ε ker. kultusz központja a közös istentisztelet s annak fénypontja : a keresztség és az úrvacsora. Azért olyan ópitő annak jellege. Ε közösségi élet rendje a keresztyénség egyik legszebb gyümölcse. S mig a buddhizmusban a gyülekezeti élet a szerzetességen, az izlámban a korán és ceremóniában, addig a keresztyénsógben az élő üdvözítőben vetett hiten épül föl. Azért oly gazdag és változatos a gyülekezeti élet a keresztyénsógben. S végül mélyreható különbség van a három világvallás között az erkölcsiség felfogásában. Valamely vallásnak az igazsága annak erkölcsi hatásában keresendő s az erkölcstan a vallásos meggyőződésnek érett gyümölcse. Valódi „fructus fidei" az erkölcsiség, — mondanák a reformátorok. Mi az ember legfőbb célja és rendeltetése a buddhista ethika szerint? Arra könnyű a felelet. A kinek nincs istene ós nem hisz a személyes lélek halhatatlanságában, hanem csak egy személytelen karmának vak sorsában, ott nem a személyiség kiépítése, hanem annak megsemmisülése = „elfuvása" az erkölcsi törekvés legfőbb célja. Hisz a buddhista káté szerint „az élethez való akarat a legnagyobb nyavalya s az egyéniség a legfőbb baj." A személyiségnek ez az öngyilkossága atheista istenfogalmának egyenes folyománya. Nem erkölcsileg élő és éltető, hanem holt egoista életcéllal van itt dolgunk. A buddhista ethika szerzetesi jellegű minden izében, a melyben az erkölcsiségnek nincs Theol. Szaklap II. évf. 21